"Üres szó mind, hogy szerettelek.
Mindenben mindig én voltam a lényeg.
Át meg átjárja lelkem a haszonvágy s az önzés:
Isten, Te, barátaim - énértem vannak mind."
(C. S. Lewis)

C. S. Lewis, a megrögzött agglegény és Joy Gresham, a szabadelvű asszony szerelmi története nem csak Nicholson drámájában él. Az ötvenes éveibe lépő Cambridge-i díszdoktor és a fiatal, elvált New York-i zsidó költőnő egymásra találása valóban megtörtént, méghozzá legalább annyira viharos formában, mint ahogyan a drámaíró elregéli. A Gyűrűk ura-trilógia írójának baráti köréhez tartozó professzor élete főművén dolgozik, amely Az öröm vonzásában, azaz a Surprised by Joy címet viseli, amikor megismerkedik azzal a nővel, akit Joynak hívnak.

Előadások

  • március 29. (kedd), 19:30


November 10-e óta próbál a Nemzeti Színház és a Csiky Gergely Színház közös produkciójának gárdája. A William Nicholson által írt Árnyország c. dráma a Narnia-mesék írójának, az angol C. S. Lewis és Joy Gresham amerikai költőnő szerelmi történetét mutatja be. A főszerepben Rátóti Zoltán és Tóth Auguszta látható majd.


(David Attenborough a dráma alapján készült filmjének előzetese)