1/8
Villák
Mit műveltek a rómaiak a Balatonnál? Földet, nem is akárhogy. A tó körüli villagazdaságok romjai bizonyítják, hogy az itt élő rómaiak nem csak a mezőgazdálkodást művelték magas fokon, hanem a fogyasztást is, freskós-mozaikos villák falai között, ezüstedényekből. Ennek leglátványosabb emléke a Nemesvámos melletti Balácapuszta római villagazdasága, a Villa Romana Baláca. Padlómozaikok, falfreskók, kertek, és egy új látogatóközpont, ahol virtuálisan is bejárható a balácai villa. Hasonlóan gazdag úr lakhatott a környék másik nagy villájában, a Balaton keleti partjától nem messze, az M7-es autópálya melletti Szabadbattyánban.
3/8
Erődök
Amikor a rómaiak nem szőlőt kapáltak, akkor a légióik kergették a barbárokat. Vagy fordítva. A Római Birodalom hanyatlásakor a villák helyett erődök épültek a Balaton körül. A Keszthely melletti Fenékpusztán Valcum hatalmas vára védte a hadiutakat, Siófoktól délre, Ságváron pedig Tricciana erődje. Valcum romjai ma is bejárhatóak, Tricciana falaiból azonban csak pár méter látszik a ságvári református templom melletti romkertben.
5/8
Kultúra
Pannonia provinciából nem csak pár kőfal maradt. A balatoni településekről egy gazdag világ értékes tárgyai, szerszámok, szobrok, kincsek kerültek elő. Ezeket leginkább a környék nagyobb múzeumaiban, a keszthelyi Balatoni Múzeumban, vagy a veszprémi Lackó Dezső Múzeumban őrzik. Érdemes azonban a Balatonnál másfelé is nyitott szemmel kirándulni: kisebb romok, helynevek, sírkövek, vagy helytörténeti tárlatok sokfelé emlékeztetnek a rómaiakra. Például Csopakon, a római szarkofágokról elnevezett Kőkoporsó-dombon, vagy Hévíz-Egregyen, ahol egy római katona sírja látható eredeti helyén, benne az egykori harcos csontjaival.
6/8
Bor
Mint a Brian életében, ezt is a rómaiaknak köszönhetjük. A Balatonnál a rómaiak kezdtek el metszeni, kapálni és szüretelni. Szerencsére a szőlő művelését az utánuk jövő korszakok urai is megtartották. Csak a szőlőfajták nem azok a már, amilyeneket a rómaiak műveltek. Azaz mégsem teljesen. A Szent György-hegyi 2HA borászat Tabunello bora sangiovese szőlőből készül. Ennek a híres itáliai fajtának azonban nem csak a neve - „Jupiter vére” -, de az eredete is Róma korában keresendő. Valami ilyesmit ihattak Pannonia urai.