A múlt héten a Sound miatt Zamárdié lett a főszerep, most azonban Veszprém kerül a reflektorfénybe, hiszen ilyenkor itt, a történelmi várnegyed kellős közepén lehet egy kis esti jazzt hallgatni olyan előadókkal, mint Gregory Porter vagy a Thievery Corporation. Nem mellesleg most az egész város dallamtól hangos, hiszen a veszprémi főtéren még javában tart a borimádóknak kötelező Rozé, Rizling és Jazz Napok. Jövő héten pedig a Grammy-díjas sztárok átadják a stafétát a lelkes amatőröknek, és újra megrendezik a Veszprémi Utcazene Fesztivált.
1/8
Gasztrotipp: Chianti Étterem
Veszprém egyik legelismertebb gasztronómiai büszkesége a Chianti étterem. Igaz, nem a legegyszerűbb rátalálni, mert kívül esik a belvároson – de nagyon érdemes venni a fáradságot. Nyitása óta hosszú és folyamatos evolúción ment keresztül; egyszerű pizzériából olasz étteremmé, majd abból degusztációs menüsorral is rendelkező újhullámos bisztróvá nőtte ki magát. Ez az a hely, ahol nem érdemes idegenkedni a kacifántos nevű fogásoktól vagy tartani a ritka és különleges alapanyagoktól, mert a tányéron olyan egyensúlyba kerülnek az ízek, hogy a bátortalanabb kóstolók sem fogják majd a fejüket, hogy „jaj, mégsem ezt kellett volna rendelni”.
Ha felfigyelsz egy új finomságra, és akár otthoni használatra is vinnél haza belőle, szinte biztos lehetsz benne, hogy a segítőkész felszolgálók elirányítanak majd a Chianti Gourmet Delicate nevű boltba, ami a maga nemében egyedülálló a Balaton környékén. Itt aztán mindent megtalálsz, ami a Balaton környékén valaha megtermett, és néhány gondos kéz feldolgozta valamilyen formában. A különleges borokon, kézműves sörökön túl a helyi őstermelők összes portékája, lekvárok, kolbászok és sajtok várják, hogy szuvenírként landoljanak egy családtag kezében.
2/8
Gasztrotipp: Villa Medici
A Villa Medici pazar szállás a maga négy csillagával és gyönyörű környezeti adottságaival, de ha nem vagy olyan szerencsés, hogy itt is alhass, megéri legalább az éttermét vagy a komplexumhoz tartozó Nosztalgia Garden bisztrót meglátogatni. A bisztró már régóta az állatkertet látogató családok kedvenc vasárnapi ebédhelyszíne, a Villa Medici Étterem pedig jóval emelkedettebb, ezt inkább ünnepi alkalomból vagy romantikus vacsorahelyszínként tudjuk ajánlani.
Fekvése központi, nagyon közel van az állatkerthez és a várhoz is, de mégis nagyon idilli, kertjében fahíd ível át egy kis tavon, nem érződik a turisták forgataga a hatalmas fenyőfák árnyékában. A konyha évek óta töretlen megbízhatósággal szolgálja ki vendégeit, a Gault Millau-tól kapott értékelés alapján sem tudnak hibázni. Egyik leghíresebb fogásuk a helyi vargányakrémleves, de Amrein Csaba séf mindig gondoskodik valami olyan új gasztroélményről, aminek köszönhetően folyamatosan beírják magukat a legjobb vidéki éttermek közé.
Ha hasonló színvonalat keresel az ételben, mint zenében azt ajánljuk, hogy időben gondoskodj a foglalásról, mert ilyenkor a fesztivál miatt túlterhelt a város.
3/8
Bortipp: Fricska Bisztró
Az elmúlt években fantasztikusan megújuló Veszprémvölgyben található Fricska Bisztró az egyik legmenőbb helyi kezdeményezés arra, hogy itt is legyen lehetőségük a minőségi street food, a könyvek és a meghitt belsőépítészeti dizájn kedvelőinek az idő kellemes múlatására. A parasztházból átalakított kultúrkocsma kint babzsákokkal, bent könyvespolcokkal kényezteti látogatóit, nem ritkán felolvasóesttel, az élőzenei koncertekkel, de híresebb DJ-k is megfordultak már itt.
A központi helyet elfoglaló óriási kandallónak köszönhetően mindig meghitt a hangulat, és ez nemcsak üres lakberendezési fogás, ellenkezőleg, békésen sülnek benne a különféle húsok, desszertek, péksütik, langallók. A helyi alapanyagokból gondosan összerakott Fricska burgert nem érdemes kihagyni, mert tökéletes a szaft-szósz arány, ráadásul megkezdődött a grillszezon, ami azt jelenti, hogy a Fricska a Séd-partját is elfoglalja egy kis szabadtűzi sütögetésre.
5/8
Sajttipp: Tekeresvölgyi Sajtmanufaktúra
Igaz, hogy a korábban emlegetett Chianti Gourmet Delicate-ben is kapható ezekből a különleges sajtokból, de ha belefér az időbe, érdemes kicsit elhagyni Veszprém városát, és a saját szemünkkel meggyőződni arról, hogy ezek a sajtok bizony valóban kézzel készülnek. A nemesvámosi farmon ráadásul vendégház is üzemel, lehet lovagolni és persze végigkóstolni a sajtkészítő család összes termékét. A különleges fűszerezésű sajtok mellett már saját natúr és gyümölcsös házi joghurtokat, vajat, tejfölt és ordakrémet is gyártanak és szállítanak szinte az összes Balaton-környéki őstermelői piacra.
7/8
Sétatipp: Veszprémvölgy
Egy kiadós ebéd után nem is tehetsz jobbat a szervezeteddel, mint hogy teszel egy könnyű, lomha sétát a Séd-patak völgyében. Az uniós támogatás segítségével megújított sétaút a várat köti össze az állatkerttel, így Veszprém egyébként is megkerülhetetlen része. Kiváló program kisgyerekes családok számára. A völgy barátságossága az osztrák falvakat idézi, rengeteg itt a játszótér, a pad, a jól szervezett és informatív gyalogos- és bicikliút. Ez a rendezettség csupán azt a célt szolgálja, hogy minél jobban élvezhesd a séta során utadba kerülő romokat, jezsuita kolostort, a gyönyörű természeti adottságokat, a Sédből leválasztott dísztavat, a sövénylabirintust. Ennek a szuper térképnek a segítségével könnyen bejárjátok majd körülbelül egy óra alatt, gyerekekkel együtt, kivéve, ha nem ragadtok „egészen véletlenül” a menet közben található Fricskában.
8/8
Családi tipp: Veszprémi Állatkert és Gulya-dombi kilátó
A nagy veszprémi uniós megújulás szerencsére az állatkertet sem hagyta figyelmen kívül, így az állatok sokkal korszerűbb és tágasabb kifutót kaptak, az emberek pedig sokkal színvonalasabban kiépített kikapcsolódási kínálatot, tanösvényeket, a gyerekek még egy óriási játszóházat is. A rendelkezésre álló nagy területnek köszönhetően az állatkert évről évre hoz be új fajokat, és törekszik a meglévő állomány szaporítására. Hála a győri állatkert vendégcsődörének, idén májusban és június végén is egy-egy zebracsikó látta meg a napvilágot. Közvetlenül az impalák és a mocsári antilopok mellett találjátok meg őket.
Ha még marad energia, nem érdemes kihagyni az állatkerttől tízperces sétára található Gulya-dombi Parkerdőt, ahol szintén tanösvények segítségével ismerhetjük meg a helyi élővilágot, és felmászhatunk az idén átadott Gulya-dombi kilátóra is, ahonnan egészen a Bakonyig ellátni.
Ez a cikk a MOL Nagyon Balaton és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének részeként jött létre.