Idén ősszel sem fogunk unatkozni a Balaton környékén, hiszen rögtön az évszak első hétvégéjén, szeptember 6. és 8. között érkezik a Balaton Wine & Gourmet gasztroünnep Veszprémbe. A fesztiválon nemcsak a régió jobbnál jobb borászataival, a térség és az ország kulináris örökségével, a borkészítés hagyományaival és a gasztronómia egyre izgalmasabb jelenével ismerkedhetünk meg, de idén Olaszország vendégszereplésével rengeteg izgalmas program vár ránk, köztük élményétkezések, mesterkurzusok és különleges kóstolók is.

A kiállító pavilonok mellett öt helyszín – a nagyszínpad, a Mercato színpad, a jezsuitatemplom-belső, a borszakmai sátor és a gyereksátor – összesen mintegy félszáz izgalmas programot kínál a látogatóknak. Cikkünk első részében a legizgalmasabb, regisztrációhoz kötött programokat vesszük sorba, amelyek között találunk Michelin-csillagos élményétkezéseket, különböző tematikájú mesterkurzusokat a borok és a gasztronómia jegyében, valamint egy exkluzív, vezetett pezsgőkóstolót.

Michelin-csillagos séfek élményétkezései

Tavaly nagy sikerrel debütált a Wine & Gourmet fesztivál, amely hiánypótló módon mutatta be a térség borászatait és gasztronómiáját, valamint a vendégország kiemelkedő kulináris örökségét és legújabb trendjeit. Idén a Veszprém–Balaton régió mellett Olaszország kapja a főszerepet, ráadásul nem is akárhogy, a fesztivál mindhárom napján olasz Michelin-csillagos séfek élményétkezéseit élvezhetjük a veszprémi jezsuita templom lélegzetelállító tereiben. Szeptember 6-án este 6 és 8 óra között a 2 csillagos olasz meló címre keresztelt programon Giuseppe di Iorio és Mauro Elli séfek közös örömfőzését követhetjük nyomon, a terítéken pedig Lazio és Lombardia csillagos konyhái lesznek.

Szeptember 7-én 12 és 14 óra között az Aroma-élményebéden a Colosseum szomszédságában található Michelin-csillagos étterem, az Aroma séfjének, Giuseppe di Ioriónak ételkölteményei ígérnek pazar gasztrokalandokat, csakúgy, mint a többfogásos ebéd mellé válogatott borsor. Minőségi alapanyagok, tökélyre fejlesztett konyhai eljárások, igazi élményétkezés vár ránk. Szeptember 8-án a Comói-tó partjának közelségében található Michelin-csillagos Il Cantuccio étterem rusztikus, de elegáns fogásairól híres séfje, Mauro Elli a hagyományos olasz konyha saját ízlésére formált elemeit hozza Veszprémbe pompás borok kíséretében. Ritka, talán soha vissza nem térő alkalom, hogy Olaszországon kívül is megkóstolhassuk a Michelin-csillagos séf ízgazdag és letisztult ételeit az Il Cantuccio-élményebéden.

További infókat és a jegyvásárlási lehetőséget itt találjátok.

Boros és buborékos mesterkurzusok a jezsuita templomban

Szeptember 7-én három boros mesterkurzus is vár ránk a jezsuita templomban. A Buborékok között workshopon 16:15-től az Assoenologi Società Cooperativa szakértője, Gabriele Valota kalauzolja majd a résztvevőket. A proseccót talán mindenki ismeri, de a buborékos italok Itáliában sem csak rájuk korlátozódnak, így a Franciacorta és egyéb hagyományos, champagne-i érlelésű tételek egészítik ki a spumante- és frizzantepalackokat a kóstolón. 18:00-tól dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus mesterkurzusán a Somló és Badacsony mellett az Etna és a Vezúv termőhelyeinek palackjai is felbontásra kerülnek. A kurzus nem véletlenül viseli a Vulkánok lankái címet, hiszen a világban sok helyen különlegesnek tartják a vulkanikus területeken szüretelt szőlőkből készült borokat, s valóban, a sajátos talajadottságok izgalmas ízeket, illatokat eredményeznek.

19:30-tól ismét Gabriele Valota, az Assoenologi, az olasz borszakmai szervezet szakértője vár minket, aki szőlőfajta és borvidéki megkötés nélkül, az olasz csizmát lefedő borkínálat legjavából, szuperprémium palackok közül válogat számunkra a Csúcsborok Olaszországból mesterkurzuson. Szeptember 8-án 14:45-től az Idő, érték? mesterkurzuson dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus abban segít eligazodni, hogy vajon idővel, az érleléssel nő-e a borok élvezeti és pénzbeli értéke, s vajon találunk-e tezaurálásra érdemes – azaz, hosszú időre az értéknövekedés reményében eltett bort – a Balaton környékén. Spoilerveszély: igen! 16:30-tól pedig ismét dr. Fiáth Attila borakadémikus vár ránk, akinek az Észak dél ellen mesterkurzusán a Balaton északi és déli partjának borai csapnak össze, természetesen vakkóstolón. Izgalmas lesz kipróbálni, hogy vajon felismerjük-e a palackokban rejlő nedűk hovatartozását.

További infókat és a jegyvásárlási lehetőséget itt találjátok.

Vezetett kóstoló a cukor nélküli pezsgők világába

Szeptember 6-án a borok mellett a pezsgők világába is kalandozhatunk egy VIP-program keretében. A pezsgők különleges szeletét képviselik a hozzáadott cukor nélkül készített palackok, a proseccóktól a hazai palackokon keresztül egészen Champagne-ig ívelő zero dosage vagy brut nature tételekig, amelyekből ízelítőt kaphatunk.

Az izgalmas tételekből álló kóstolót Czipó Balázs, a nagy hírű hazai pezsgőmanufaktúra, a Törley termék- és rendezvénymenedzsere vezeti.

További infókat és a jegyvásárlási lehetőséget itt találjátok.

Minden, amit az olíváról tudni érdemes

A borok, pezsgők és buborékok világa mellett az olasz gasztronómia egyik főszereplője és a mediterrán étkezés egyik meghatározó alapeleme, az olíva is terítékre kerül. Az egészséges, finom és az általában ismert néhány változattal szemben számtalan fajta és termőhely létezik.

Ebben a különleges világban nem kisebb szakértő, mint az Olasz Nemzeti Olívaolaj-kóstoló Szövetség szakértője, Carlotta Pasetto lesz a vezetőnk a Zöld arany mesterkurzuson szeptember 7-én 14:45 és 15:45 között.

További infókat és a jegyvásárlási lehetőséget itt találjátok.

Fagylaltok felsőfokon

Az olíva mellett az olasz gasztronómia másik fontos alapeleme a fagylalt, amely sokkal több is lehet némi ostyába töltött gombócnál, akár a fine dining étkezések értékes és különleges főszereplőjévé is válhat. Szeptember 8-án 18:15 és 20:00 között Rosario Simeoli étel-fagyi költeményei erre hoznak kiváló példákat.

Olyan izgalmas tételeket kóstolhatunk a Gourmet gelati élményétkezésen, mint a szicíliai vörösrák-tatár fekete szezámmaggal és citrusfagylalttal, a polip hot dog kápiapaprika-sorbettóval, polip majonézzel és olasz BBQ-szósszal vagy a kakaós profiterol mogyorókrémmel töltve, valamint pörkölt piemontimogyoró-fagylalttal.

További infókat és a jegyvásárlási lehetőséget itt találjátok.

Címkék