De a Társaság azt is közölte, a Balaton egész idei főszezonja várakozáson felüli volt.

A személyhajók 579 ezer utast szállítottak augusztus 23-ig, ami ugyan kevesebb a tavalyinál, de a belőle származó árbevétel így is 3-4 százalékkal emelkedett, köszönhetően a fellendülőben lévő programhajózásnak. A Szántód-Tihany között közlekedő kompon 825 ezren utaztak, ami 4%-os növekedést jelent a kompforgalomban, sőt az is kiderült, hogy idén 5 százalékkal több biciklit szállítottak, mint tavaly.

Az utasszállító rekord augusztus 21-én dőlt meg, amikor egy napon közel 20 ezren váltottak jegyet a hajókra. Ezen a napon köszöntötték a nyár 500 ezredik utasát is.