Több, mint 50 ezren látogatták idén a Kultkikötő előadásait.

Véget ért a Kultkikötő 10. nyári évada, amelyre most már bőven nem csak a Balatonföldvár szabadtéri színpadának programját jelenti. A MOL Nagyon Balaton egész nyáron át tartó összművészeti fesztiválja idén Balatonfenyvesre és Balatonboglárra is szervezett programokat, előbbi a családosok kedvence lett, utóbbi helyen pedig a Bányavakság című tragikomédia és Udvaros Dorottya önálló estje hozott várakozásokon felüli látogatószámot.

Balatonföldváron a Primadonnák című bohózat, a Quimby koncertje és a Kultkikötő 10. születésnapját ünneplő Budapest Bár koncert hozta a legtöbb látogatót.

Az előadások közül egy sem maradt el rossz idő miatt, egyedül a Mohácsi János által rendezett Balfék című bohózat szakadt félbe, majd folytatódott a rendezvénysátorban.

A 180 program összesen 50 ezer látogató vonzott, a Kultkikötő szervezői pedig azt ígérik, már a jövő nyári műsorterven dolgoznak, amiről hamarosan Facebookon árulnak el információkat.

A Kultkikötő fellépői pedig így kívántak boldog születésnapot: