Súlyos visszalépésnek nevezi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Vízparti Tervet, az Alkotmánybírósághoz fordulnak a megsemmisítése miatt. Forsthoffer Ágnes országgyűlési képviselő, házelnök a rendelet felfüggesztését is említi a teljes felülvizsgálatig.

Az Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ a 2025-ben elfogadott Vízparti Terv megsemmisítése érdekében – osztották meg közösségimédia-oldalaikon.

Több sebből vérzett

A Vízparti Tervet 2025-ben adták ki azzal a céllal, hogy védjék a természet értékeit és csökkentsék a tó beépíthetőségét, azonban az ezt megelőző szakmai és civil egyeztetések során is többen arra hívták fel a figyelmet, hogy a terv nem védi kellően a Balatont.

A TASZ szerint a rendelet súlyos visszalépés mind környezetvédelmi, mind lakossági szempontból, ugyanis lehetővé teszi, hogy egy kinevezett főépítész felülírja az építési szabályokat és azt, hogy jelentősen csökkenjenek a zöldterületek az építkezések javára.

Ezek hatására több száz hektárnyi vízparti területen csökkenhet a zöldfelület és nőhet a beépítés, ez pedig egy már amúgy is sérülékeny ökológiai rendszer további terheléséhez vezethet. Ezzel pedig nemcsak a Balaton jövője kerül veszélybe, de az ott lakók egészséges környezethez való joga is.

Mint írják, a TASZ civilekkel összefogva korábban is tett már alkotmányjogi panaszt a balatoni beépítések ellen, és segítették egy klímaváltozási szempontokat is figyelembe vevő, átfogó vízpart-rehabilitációs terv elkészülését. Észrevételeiket többször jelezték a hatóságoknak, ezeket azonban figyelmen kívül hagyták. A TASZ most az Értékmentő Közösségek civil szerveződéssel, az Aligai Fürdőegyesülettel és aligai lakosokkal együttműködve nyújtott be panaszt.

„Azt kérjük az Alkotmánybíróságtól, semmisítse meg az Orbán-kormány által hozott rendeletet és erősítse meg: a környezetvédelem, a jövő nemzedékek jogai és a társadalmi részvétel nem szorulhat háttérbe gazdasági érdekek mögött” – zárják bejegyzésüket.

A rendelet felfüggesztése, építési stop

Forsthoffer Ágnes Veszprém megye 02. választókörzet országgyűlési képviselője, házelnök az Értékmentő Közösség civil szerveződés eseményén vett részt május 16-án Lovason, ahol szintén a Vízparti Terv volt a téma. A szakértők előadásaikban felhívták a figyelmet többek között arra, hogy elmaradt a valós társadalmasítás, a civilekkel, önkormányzatokkal és szervezetekkel történő eredményes szakmai egyeztetés. A képviselők úgy látják, hogy nem szolgálja a közt a rendelet jelenlegi formája, például több terület is el van zárva a lakosságtól, de olyan települések is vannak, ahol szinte sehol nem lehet lejutni a vízparthoz. Forsthoffer Ágnes a kormányzatnak benyújtandó javaslatok között a kormányrendelet felfüggesztését és egy azonnali építési stopot, tervezési moratórium bevezetését is sorolja addig, amíg egy alapos felülvizsgálat nem történik az ügyben.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék