Megnyílt az Ősszel is Balaton! - fotópályázat kiállítása Gyenesdiáson.

Már írtunk arról, hogy a Nyitott Balaton fotópályázatot hirdetett, sőt, elárultuk, ki lett a három dobogós és a két különdíjas a versenyen. Most pedig élőben is megnézhetitek a képeiket, mert a gyenesdiási Természet Házában kiállítás nyílt a beérkezett pályamunkákból - köztük természetesen a győztesekkel együtt.

A zsűri képviseletében a kiállítást Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke és Sebestyén Blanka, a We Love Balaton fotósa nyitotta meg.

A kiállítást a Természet Háza nyitvatartási ideje alatt lehet látogatni egészen november végéig. Nemcsak a mostani pályázat képeit találjátok majd itt: az idén tavasszal és tavaly ősszel meghirdetett fotópályázat legjobb fotóit is megnézhetitek.