Nagy amatőr vitorlásversenyt szervez a Bahart és a Nagyon Balaton. Hagyományt akarnak teremteni a Nemzeti Regattával.

Június 11-12-én rendezik meg Siófokon a Nemzeti Regattát, amelynek versenyére 54 magyarországi település jelentkezhet. A szervezők idén csak korlátozott számú nevezést tudnak elfogadni, ezért a gyorsaság dönti el, hogy ki állhat rajthoz. A két napos vitorlásversenyen 7 fős csapatok vesznek részt, de ezzel kapcsolatban nézzük inkább a pontos versenykiírást:

"A települési csapatok 7 főből állnak, ők azok, akik a vitorlásversenyen, illetve az egyéb fő kiegészítő versenyszámokban képviselik saját településüket. A csapatba olyan személyek kiválasztását és nevezését is javasoljuk, akik bármely szempontból értéket jelentenek a település számára és akár csak személyük, ismertségük, megjelenésük segítségével az ország figyelmét ráirányíthatják a küldő településükre. (Pl. színész, zenész, sportoló, stb.)"

A nevezési díj 50 ezer Ft+áfa lesz csapatonként, ezért cserébe minden csapat ugyanolyan vitorláshajót kap, amelyhez jár egy hivatásos kormányos is, így a csapattagoknál nincs szükség előzetes vitorlás tapasztalatra. A versenyre március 30-ig lehet jelentkezni, további részleteket a Nemzeti Regatta honlapján találtok.

A Nemzeti Regattáról és kísérőrendezvényeiről korábban a Budapest Boat Show szakmai napján beszélt Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója és dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlásszövetség elnöke. A tájékoztatón kitértek arra is, hogy a két napos esemény nem csak a vitorlázóknak szól: koncertekkel és sportolási lehetőségekkel szeretnének egy minden évben ismétlődő fesztivált elindítani.