A tartós jég kissé megnehezítette az algák dolgát, de ez nem rontott a víz minőségén.

Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Intézet kutatója az InfoRádió felkérésére nyilatkozott a napokban  a Balaton vízminőségéről. Elmondta, hogy a vastag és tartós jégpáncél megakadályozta a víz felkeveredését, pedig az üledékfelszínen élő, a víz minősége szempontjából fontos, sok oxigént termelő algáknak a felszín közelébe kell jutniuk, hogy megfelelő mennyiségű fényhez jussanak. Így azok(kal) az algák(kal) jártak/járunk idén jól, akik ostorkáikat bevetve képesek voltak aktív mozgásra.

nagy jégtáblák felszakadozása és partra torlódása a víz felkeveredését hozza magával. Ez egyrészt jó azoknak az algáknak, amelyek maguktól nem képesek mozogni, viszont a sűrűbb víz miatt kevesebb fény jut le a tó mélyére, így 3-4 méteres mélységben már nem tudnak majd szaporodni. Ezzel együtt a tó színe is visszaváltozik majd a megszokott (és teljesen természetes) opálos-zöldesre.