Amikor először meglátták a falusi templommal átellenben lévő, lepusztult épületegyüttest, majdnem visszaültek az autóba, hogy irány Budapest. Aztán mégis maradtak. Attila és Andrea 2012 óta élnek a Balaton-felvidéken: előbb a monoszlói Liszkay Borkúria, majd a szentantalfai Zsóka Fogadója lett ismert nekik köszönhetően.
NDK-turisták és a Liszkay kúria után
Andreának korábban fine dining étterme volt Budapesten, amit be kellett zárnia. Elvált, tönkrement, a gyerekek már nagyok voltak. Semmi nem kötötte már Budapesthez, „inkább ide menekültem”. Most úgy tűnik, megérkezett. Bár mindig vonzotta a hotelszakma, külkereskedelmi főiskolára jelentkezett. Viszont a Liszkay Kúria vezető menedzsereként sokat látott, tanult és tapasztalt, nem is beszélve a régi balatonszemesi vakációkról, amikor NDK-turistáknak adott szállást.
„A vendégfogadáshoz kell belső érzék, érzelmi intelligencia, tudni kell emberekkel bánni, hogy megszólítsd és lenyugtasd őket. Sok vendég, aki kiszakad a városi pörgésből, észre sem veszi, hogy követel, mert tőle is követelnek. Nekik idő kell, míg lenyugodnak. Ezt tudni kell kezelni. A jó kapcsolat már a foglalásnál elkezdődik” – vallja Andrea.
Gyógymatrac a téeszirodában
Lehet, hogy nem könyvből tanulták, de tudják, mi kell az utazó kényelméhez. Az ágyban gyógymatracok vannak, ha nem lennének olyan szép helyek a környéken, ki se szállnánk. Az ágynemű puha és illatos, a berendezés ízléses, a hatalmas kert pedig gondozott és hangulatos. A családias, barátságos hangulathoz hozzájárul Marcipán, Andreáék pedigrés drótszőrű tacskója is.
Hat apartman van (ár: 20 250 Ft/ 2 fő / éjszakától), ekkora méret az, ahol Andreáék szerint még megmarad a személyes kapcsolat, amihez persze az is hozzátesz, hogy ők maguk is ott élnek a vendégek mellett. A Vidéki Ház valójában négy régi ház egyben. Egyik része téesziroda volt korábban, a reggeliző szoba egy régi kuláklakás, Andreáék lakrésze pedig istálló. Ha óriási munkával lebontanák a gipszfalakat, hatalmas kőházat kapnánk. A sok fa egy korábbi osztrák tulajdonosnak köszönhető, aki alpesi stílusú vendégházat üzemeltetett itt.