Október 9-én, hétfőn hirdették ki a Gastro Design Awards idei díjazottjait, amelyek esélyeseiről korábban már mi is írtunk. A negyedik alkalommal megrendezett díjkiosztón – ahogyan sajtóközleményükben fogalmaztak – „a vidék tarolt”. Az elődöntőbe bejutott helyszínek közül nemzetközi zsűri választotta ki a díjazottakat Varró Zoltán dizájner-belsőépítész elnökletével, a Balaton környékéről négy helyszínt díjaztak 2017-ben.
Nyitott vendégtér-díj, aranyérem & Teljes Ház-díj, ezüstérem – Babérliget Kúria, Polány
A vendéglátóipari berendezésért és belsőépítészetért kiosztott Nyitott Vendégtér-díj aranyérmét a négy shortlist-re bejutott esélyes közül polányi Babérliget Kúria nemrégiben átadott, szabadtéri rendezvénypavilonja kapta. Emellett pedig a belsőépítészeti kategóriában kiosztott Teljes Ház-díj ezüstérmét is megkapták a Loft Budapesttel megosztva.
„Leghangulatosabb kerthelyiség”-különdíj – Fricska, Veszprém
A leghangulatosabb kerthelyiségnek járó különdíjat az idén – Somlai Tibor és a Katona Manufaktúra által – megújult veszprémi Fricska Bisztró nyerte el. Az indoklás szerint az új külső vendégterei „barátságosak” és „emberléptékűek”.
Lobby-díj – Alsóörs Marina Hotel
A belsőépítészeti kategóriákban a szállodák lobby-jait is zsűrizték idén: a megosztott Lobby-díjat az Alsóörs Marina Hotel – TAAT építész műteremben dolgozó Nóbik Orsolya és Szilvási Attila által jegyzett – közösségi tere és a fővárosi W&M Hotel tervkoncepciója kapta.
Az Év Megújult Hotele-különdíj – Hubertus-Hof Szálloda, Balatonfenyves
A különdíjak közül a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiosztott Az Év Megújult Hotele-díjat a balatonfenyvesi Hubertus Hof Szálloda felújítási megoldásainak ítélték oda.