Az új 67-es út nem pusztán az első gyorsút lesz, de még zenélni is fog.

November 22-én letették az első magyar gyorsút, a Balaton, azaz az M7-es és Kaposvár között épülő R67-es út alapkövét – adta hírül a Fonódó blog.

A gyorsút olyan négysávos gyorsforgalmi útnak számít, mint a sztrádák és az autóutak, így 110 km/h-s sebességgel haladhatunk rajta, de akár szintbeni kereszteződést is tartalmazhat. „A szakma szinte uniszónóban ellenezte a «fapados sztrádákat»” – olvasható a blogon, ahol hozzáteszik, hogy – talán a kritika, talán Tasó László közlekedéspolitikai államtitkár lemondása miatt – a bejelentéskor jövőbeni gyorsútként bemutatott szakaszok némelyike nem lesz az. A hivatalos érvelés szerint olcsóbban építhető gyorsutakat sokan balesetveszélyesnek tartják, mivel „kábé úgy néz ki, mint egy sztráda vagy jobb autóút, egyszercsak mégis nekiszaladunk egy körforgalomnak vagy akár egy piros lámpának rajtuk”.