A Keszthelyi Táncpanoráma idei előadásai között találjuk a szeptember 18-án, pénteken 19:00-kor színpadra kerülő A jövő csillagai című előadást, a Magyar Táncművészeti Főiskola produkcióját.
A leglátványosabb táncelőadásokat felvonultató fesztivál további előadásaiért kattints ide!
"Nem olyan emberekre vágyom, akik táncolni akarnak. Olyanokra, akiknek táncolniuk kell!" (Balanchine)
A Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész-jelölt hallgatói eddigi fiatal életük döntő részét a mozdulatokkal történő szépség-teremtésre, érzelmi üzenetátadásra, katarzisnyújtásra áldozták. Amikor kortársaik még éppen csak pályát választanak és a felvételikre készülnek, ők már pályakezdő művészek. A műsorban a balettirodalom klasszikusai mellett helyet kapnak kortárs alkotók is.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.