„Egyszerűen csak nem volt mit mondanom, vagy ha volt is, nem találtam hozzá a nyelvet” – mondta Peer Krisztián, mikor arról kérdezték, miért fordult el tizenöt hosszú évre a költészettől. Idén végre megjelent újabb verseskötete, a 42. A sors kegyetlen fintora, hogy a témát párja és múzsája, Zsófi halála ihlette. A nagy port kavaró kötet szerzőjével és verseivel augusztus 6-án a szentbékkállai Pegazusban találkozhattok.
Félteni magadtól
(Levél Kanadába)
Hogy tönkretennéd, ha hozzáérnél?
Ő az erősebb anyag.
Te meg a keményebb, ami majd szétreped.
Megemelkedik a fa körül az aszfalt.
Alkalmazkodik, pedig nem is él.
Titkoltam egy pillanatig is,
hogy én sem?
Minek simogatsz, amikor dicsekszem?
Szereted a vesztes ügyeket?
Adtam olvasnivalót a repülőre,
igyekszem nem gondolni a jövőre,
folyton kapcsolatban vagyunk,
csak nem egyszerre ébren.
De hazajössz,
akkor majd lesz időnk mindenre.
Mióta megegyeztünk,
idő úgyis csak azóta van.
Múltam meg azért,
mert mutatom.
Ez a szerelem,
ha nem venném észre.
Mire válaszolsz, alszom.
Hogy a Six Feet Undert
újranéztem veled,
az is egy vallomás.
