A Veszprémi Petőfi Színház előadásában látható az Adáshiba című komédia június 3-án és 5-én Keszthelyen, míg augusztus 21-én Tihanyban. Szakonyi Károly legendás művét Tordy Géza állította színpadra az elmúlt évadban.

A Bódog–család fontos eseményre készül. Fiuk tizennyolcadik születésnapját akarják megünnepelni. Összegyűlik a család, de közben folyamatosan nézik a tv-t. Életüket egy dolog képes felkavarni, mikor albérlőjük elrontja azt. Az Adáshiba Szakonyi Károly egyik legsikeresebb műve. Megírása után több mint négy évtizeddel még ma is aktuális problémákat vet fel. Sőt!

"És a tévé! A tévé a legfontosabb. Pedig nincs is a színpadon, mégis ott van, de mennyire! Hiszen a darab kezdetén már be van kapcsolva, s ki sem kapcsolják az előadás végéig. Itt, a színpadon a tévékészülék mégsem valóságos tárgy, hanem a képernyő maga a színpadnyílás" (Szakonyi Károly)

Előadások:

Keszthely
Június 3. (kedd), 19.00 Festetics bérlet
Június 5. (csütörtök), 19.00 Simándy bérlet!

Tihany
Augusztus 21. (csütörtök), 20:30