Képidézetek címmel nyílik kiállítás Hemző Károly, a huszadik század egyik legmeghatározóbb fotográfusának sport- és városképeiből a balatonfüredi Vaszary Galériában.
Hemző Károly csaknem százezer felvételt tartalmazó életművének két meghatározó részét, mintegy 150 képben mutatja be a május 30-án nyílt kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum illetve a Magyar Sportmúzeum tulajdonában lévő kópiákból válogat.
"A sportfényképezés megújítója volt, képeivel iskolát teremtett. Technikai virtuozitásának köszönhetően olyan pillanatokat ábrázolt, amiket addig senki, emellett fotográfiái szépen megkomponáltak voltak. Megörökítette Papp Lászlót, Puskást, Balczót, de az tette igazán naggyá, hogy a képeiben mindig ott van az emberi momentum, fel tudta villantani az ismert sportolók érzelmeit, megmutatni a mögöttes tartalmakat. Az ötvenes években az elsők között volt, akik a sportrendezvények közönségét is fényképezték, mindenki tőle tanulta a sportfotózást. Város fotói azért különlegesek, mert az 1940-es évektől kezdve 2000-ig, hatvan éven keresztül fotózta Budapestet. Látszik a város változása és a saját látásmódjának alakulása is, hiszen a kezdeti zsánerképeket, a végére teljesen felváltották a nagyvárosi lét magányosságát ábrázoló fotók." - Szarka Klára (a kiállítás kurátora)
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.