December 4-én Hévízre is ellátogat a Mikulás, akivel közösen vehetünk részt az ünnepi készülődésben. Többek közt lesz kézműves műhely szülőknek, Mikulásváró játszóház gyerekeknek, és érkezik a Mikulás maga is. Ezután lesz Mikulásfotózás, illetve a Kicsi Gesztenye Klub műsorát is megtekinthetjük.
Belépő: 18 év alatt ingyenes, 18 év felett 500 Ft/fő.
Jegyek a helyszínen válthatók.
(Városi Sportcsarnok - Széchenyi utca 35.)
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.