A Kildara beteg gyerekek számára szervez jótékonysági gyűjtést, hogy könnyebben és gyorsabban teljen számukra a kórházban töltött idő. Ennek kapcsán december 18-án író-olvasó találkozót tartanak a Hangvillában a Végtelen horizont című könyv szerzőjével, Vivien Holloway-el.
Az adománygyűjtési akció keretében jó állapotú gyerek, vagy ifjúsági könyveket és kifestőket várnak, melyeket kórházak gyerekosztályaira juttatnak majd el. A könyvek mellett szívesen fogadnak, rajzlapot, színes ceruzát, zsírkrétát, radírt és mindent, ami az alkotáshoz szükséges lehet, hiszen az alkotási folyamat is felgyorsíthatja a gyógyulást, és időtöltésnek is jó. Az adományokat december 7-18. között, hétfőn, szerdán és pénteken 9-19 óráig várják a Hangvilla recepcióján.
Az akció zárásaként december 18-án író-olvasó találkozót tartanak Vivien Holloway-el, akivel a karácsonyi mítoszokról beszélgethettek majd.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.