A „Légy jó mindhalálig” című remekmű musical feldolgozása igazi gondolati csemege, miközben hordozza önmagában a zenés-színház minden nagyszerű elemét, muzsikája elvarázsol, világokat nyit ki előttünk, közel engedi a gyermekekhez a valódi értést, úgy, hogy a felnőtteket sem fosztja meg a valódi tartalomtól.

Kalandos zenei utazás ez a gyermekek boldog világától egészen az eltorzult igazság csapdájáig, a legcsillogóbb koreográfiákon át a szimbolikus mozdulatok gondolatformáló erejéig.
Az alapmű igazsága egy társadalmi regény komoly tételeit hordozza magában,melyet mesterien nem könnyít el a szerzőpáros, csak érthetővé és felismerhetővé rajzolja azok számára is, akik a zenén keresztül könnyebben fogadják be a drámai változásokat.
Egy út, s nem csupán egy Nyilas Mihály nevű kisdiák első valódi útja a felnőtté válás felé, hanem mindannyiunk minden hétköznapjának mérő és megmérető utazása ez a regényadaptáció, megannyi veszteség, komoly társadalmi rajz, megannyi tanulható s egyben kompenzáló életforma, mely a mű saját korát jellemzi, s melynek buktatói óva intenek bennünket is – sokszor akár önmagunk rosszul értelmezett sablonjai ellenében.

Szereplők:
Misi - Békefi Benjamin
Valkay - Hüse Csaba
Bella - Czene Zsófia
Viola - Német Mónika
Doroghyné - Csonka Ibolya
Sanyika - György-Horváth Zente

Rendező:
Pesty-Nagy Kati