A 2017-es év fordulópontot jelentett a Lóci Játszik életében: január elsején megjelent új lemezük, a Krokodil, aztán az „Év felfedezettje” kategóriában Fonogram-díjat vehettek át, most pedig a közönségszavazatok alapján megnyerték a 4. Nagy-Szín-Pad! versenyt. Koncertjüket a Badacsonyi Bor7-en július 20-án tartják.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.