Idén második alkalommal rendezik meg a Nemzeti Bor Maratont. A május 13-22. között tartott rendezvény célja, hogy egyszerre népszerűsítse a magyar bort és a magyar sportot. A boros sportesemény idén 2057 kilométeres útvonalon, 121 település és mind a 22 borvidék részvételével zajlik. A kiemelt helyszínek között Balatonfüred is szerepel, ahol a szervezők május 16-án várják az érdeklődőket izgalmas programokkal.
Az idei rendezvény tematikája az olimpia éve köré épül. A 2057 kilométeres távot 122 szakaszra osztották fel, ezeket futva és kerékpáron is teljesíthetik a résztvevők. A kiemelt helyszíneken más, ötkarikás sportágat is kipróbálhatnak az érdeklődők. A sportprogramok mellett a helyi bortermelők és kézművesek kirakodóvásárral és borkóstolókkal készülnek, emellett kulturális programok és koncertek is színesítik a programkínálatot.
Május 16-án Balatonfüredre várják a résztvevőket:
10:00-tól folyamatos programok:
- kézművesfoglalkozások, gyermekjátszóház
- mesterségek utcája (a régió kézműveseinek, helyi mesterségeinek bemutatkozása és vására)
- gasztroudvar (tradicionális magyar ételek, kenyérsütés)
- borvidéki borászatok kitelepülése – borkóstolás
- Nemzeti Bor Maraton 200 négyzetméteres gyermeksportpark
- Nemzeti Bor Maraton 2016. évi partnereinek kitelepülése - bemutatkozása
16:00-tól 22:00-ig:
- Nemzeti Művelődési Intézet programjai
- helyi kulturális és könnyűzenei programok, néptánc
- Nemzeti Bor Maraton váltó beérkezése / versenyzők fogadása
- 5 km városi futás – rajtprotokoll / indítás / beérkezés
- díjátadás
- tombolasorsolás
- Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének programja
- Borvidék Szépe Országos Szépségkirálynő választás borvidéki díjátadása
- EMMI Cseh Tamás Program fellépői
- Sláger TV színpad fellépői
- Nemzeti Bor Maraton Nagykoncert
A rendezvénysorozaton részt vevő balatoni borászatok:
Badacsonyi borvidék
- BioVitis Pincészet
- Laposa Birtok
- Szeremley Birtok
- Kál-Vin Pincészet
- Borbély Pince
- Folly Borászat
- Pócz Pincészet
- Garamvári Szőlőbirtok
- Baglashegyi Pince
- Katona Borház
- Hujber Pincészet
- Viktor Bor- és Vendégház
- Podmaniczky Borászat
- Bujdosó Pincészet
- Konyári Pincészet
- Buzássy Pince
- Palota Pince
- Lekics Pince
- Kapolcsi Családi Pincészet
- Miklós Pince
- Feind Borház
- Figula Pincészet
- Barátcsuha Borház
- Tamás Pince
- Homola Pincészet
- Papok Borozója
- Fodorvin Családi Pincészet
- Ferenc Pince
- Mihalovics Pince
- Csordás-Fodor Borház
- Somlói Vándor Pince