Rozsnyói Péter Veszprémben született 1980-ban, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára járt, majd Oláh Kálmán növendékeként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora szakán kiváló minősítéssel. Egy budapesti mesterkurzus alkalmával figyelt fel rá a londoni jazz-nagyság, Julian Joseph, aki elismerése jeléül 2004-ben személyesen mutatta be Rozsnyóit egy londoni koncerten. A jazz-zongorista zenésztársaival március 27-én lép fel a Hangvillában.


2006-ban, és 2007-ben Magyarországot képviselte a Montreux-i nemzetközi jazz-zongora versenyen. A hazai jazz-élet számos vezető egyéniségével játszott már, 2003 óta több rádió és tv felvételt készített, rendszeresen koncertezik többek között Winand Gáborral és Kőszegi Imrével. Zenei munkásságát a komponálás, a jazz-zongorázás, és a szabad improvizáció mellett Bach műveinek tanulmányozása és interpretálása alkotja. 2007-ben elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészi ösztöndíjat.

Ugyanebben az évben Veszprém megyei Prima díjjal tüntették ki. 2010-ben jelent meg első lemeze „Autumn Witch” címmel, melyen Orbán György (nagybőgő) és Mohay András (dob) alkotják a triót. Az elmúlt években számos hazai és külföldi (London, Prága, Bécs, Brüsszel) fesztiválon és klubban lépett fel; 2011-ben a trió a „Chick Corea Freedom Band” előzenekaraként játszott a Veszprémi Ünnepi Játékok színpadán.

2007-től a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karán klasszikus zenetörténet előadásokat, valamint megalapítása óta a Snétberger Zenei Tehetség Központban jazz-zongorát, zenekari gyakorlatot, és gyakorlati improvizációs órákat tart.