Szentbékkálla temploma az idén már kilencedjére hirdeti meg két hónapos rendezvényét, a „Szentbékkállai Nyár” – A klasszikus zene fesztiválja a Káli-medencében című klasszikus zenei koncertsorozatot június végétől augusztus végéig, szombat esténként 18.30 órától.
A fellépők között találjuk Sztankay Klárát és Balogh Ferencet, a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból szerveződött Grazioso Kamarazenekart és még sok más visszatérő vendéget.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.