Carmen Souza immáron második alkalommal jár Magyarországon, hogy a korábban már többször is alkalmi duettekben társa Theo Pascallal újfent karöltve legújabb lemezének anyagát mutassa be a magyarországi közönségnek. A hosszú korábbi együttműködésük egyfajta megkoronázásaképpen ismét összeálló páros Epistola című korongja a progresszív világzenei egyik kortárs gyöngyszemeként már a nemzetközi közvélemény rokonszenvét már megszerezte, így más csak a hazai vájtfülűket kell meghódítaniuk.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.