Ha a sorsunk meg van írva, akkor jogunkban áll a sorok között olvasni. Sokszor megijedünk és becsukjuk szemeinket, mert amit látunk, az nagyon fáj. Pontosan úgy, ahogyan abban a különleges étteremben, ahol minden nap egy órájában egy történettel vagy egy dallal lehet fizetni az ételért.  Mert lehet, hogy csak így élhetünk annak lehetőségével is, hogy a régen cipelt lelki terhektől kissé megszabaduljunk.


A Baltazár Színház 1998-ban jött létre úttörő vállalkozásként, ugyanis ők az egyetlen hazai társulat, amely értelmi sérült színészekből áll. Előadásaik a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkeznek, megteremtve emellet azt, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra, azaz előadásokat ne "ahhoz képest" ítéljék meg, hanem önmagukért. Megalakulása óta a társulat tizenhárom előadást hozott létre, a tizenharmadik éppen a Boldog óra.