Magyarországon újdonságnak számítanak az előre fizetett, vagyis prepaid kártyák, amiket az Enyém a Balaton! játékunkba jelentkező 300 szerencsés most kipróbálhat, miközben a rajta lévő ajándék pénzösszeget balatoni élményekre költi. Mivel egy nagyon új dologról van szó, összegyűjtöttük, mit érdemes tudni erről a kártyáról, hogyan használhatjátok a játék alatt, és mi történik a kampány után.

A MasterCard®-dal közös Enyém a Balaton! kampányunk kapcsán 300-an próbálhatjátok ki az előre fizetett kártyákat a Balaton körül. Mivel egy, Magyarországon még viszonylag új termékről van szó, összegyűjtöttük nektek a fontos tudnivalókat, és megválaszoljuk a kampány során eddig felmerült kérdéseket. 

Először is, mi ez?

A hivatalos definíció szerint az előre fizetett kártya olyan fizetési eszköz, amelyet birtokosa egy előre kifizetett összeg erejéig használhat, azaz annyi pénzt költhet el csupán, amennyit előzőleg feltöltött. Fontos leszögezni, hogy habár ugyanúgy működik, mint egy bankkártya, nem az, hiszen nem tartozik hozzá bankszámla. A mi esetünkben a postázott prepaid kártyák 5000 forinttal vannak feltöltve, és ha ebből a keretből minden élményt kihoztatok, a kártyát eltehetitek emlékbe, vagy, ha akarjátok, akár újra is tölthetitek.

Mi a teendő, ha megérkezik a kártya? 

A kártya az ajándék 5000 forinttal feltöltve érkezik, innentől kezdve annyi a dolgotok, hogy aktiváljátok (az Enyém a Balaton! résztvevői számára költségmentes) a tájékoztatón kapott instrukciók szerint. 

Hol lehet használni a kártyát? 

A MasterCard prepaid kártyát minden olyan helyen használhatjátok, ahol a MasterCard kártyákat elfogadják. Készpénzmentes fesztiválokon is bátran fizethettek vele, egyérintéssel is működik.

Mennyit kell fizetni mindezért?

A prepaid kártyának alapesetben vannak díjai, de az Enyém a Balaton! játékosai a kampány ideje alatt mentesülnek a legtöbb alól. Vagyis az aktiválás és a regisztráció költségmentesen történik, és a kampány végéig a havidíjat is jóváírják. Várhatóan egyetlen díj fog felmerülni ez idő alatt mindenkinél, mégpedig a vásárlásoknál: egy 66 forintos tranzakciós díj.

Meddig lehet kedvezményes feltételekkel használni a kártyát?

A kampány hivatalosan július 31-ig tart, de a kártya aktiválásának hónapjában és még két hónapig a résztvevőknek nem kell használati díjat fizetniük (tehát ha valaki például július 3-án aktiválja a kártyát, annak a július, augusztus és szeptember hónap díjmentes).

Mi a teendő, ha a játék után valaki tovább használná a kártyát? 

Aki szeretné, természetesen megtarthatja, használhatja, hiszen fesztiválkártyaként például teljesen jól működik. Ha így tennétek, ezt jelezzétek a help@cashcard.cards e-mail címen, ahol a kampány utáni díjakról is kérhettek bővebb információt.