Pünkösd óta az átlagosnál nagyobb figyelem övezi a Siófokkal szomszédos települést, pontosabban az alapvetően is népszerű bekamerázott ságvári gólyafészket, ugyanis az ünnepi hétvégén egy személy felmászott az önkormányzati épület tetejére és kiemelte a legkisebb fiókát, amely láthatóan lemaradt a fejlődésben – írta a 24.hu. A madarat a dömösi BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontba vitte, a fióka azóta megerősödött, viszont a történet itt nem ért véget.
Felháborodtak a madárbarátok
A Duna-Ipoly Nemzeti Park kiemelte, hogy a fészekkamerák a megfigyelést szolgálják, nem a beavatkozást, és azt, hogy a természetes elhullás a szelekció része, ezért a mentés helyett a természetes folyamatok érvényesülését és az állományszintű védelmet tekintik elsődlegesnek.
A ságvári önkormányzat júniusban közleményt adott ki, amelyben kijelentették, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakmai javaslata és kérése alapján, illetve az állatok védelme és a baleset- és életveszélyes helyzetek elkerülése miatt július 1-jén megszüntetik a kamerát. A lap szerint az önkormányzat lépése országos felháborodást váltott ki a madárbarátok és a rendszeres nézők körében, és aláírásgyűjtésbe kezdtek. A ságvári egyébként az ország egyik legnézettebb bekamerázott gólyafészke.
Az önkormányzat végül újabb, június 29-ei közleményében azt írta, hogy a gólyakamera működéséhez szükséges internetkapcsolatot és helyszínt a 2026. évi költési időszak végéig biztosítja, ennek a hírnek sokan örültek.
Mit mondanak a természet- és állatvédelemben dolgozók?
2025 nyarán Csete Gáborral, a Sóstó Vadvédelmi Központ intézményvezetőjével készült interjúnkban szintén szó esett az ember általi beavatkozásról. Csete Gábor akkor részletesen kifejtette a bekamerázott fészkek problémarendszerét. „Edukációs szempontból amúgy hasznos, de nagyon sokan túl romantikus szemszögből állnak hozzá, és konkrétan kiborulnak, ha nem úgy történnek a dolgok a képernyőn, ahogyan azt ők elképzelik. Vannak olyanok, akik tényleg órákon keresztül képesek figyelni ezeket az élő kamerafelvételeket. A gólyáknál előfordul és természetes, hogy ha több fióka közül az egyik gyengébb, azt kiteszi a szülő vagy bántják a testvérei. Ez, amióta világ a világ, így volt, ezt hívják természetes szelekciónak. Ehhez képest volt olyan, hogy egy nemzeti parkot azzal kerestek fel, hogy vegyék ki a gyengébb fiókát, küldjenek oda egy tűzoltót. Nem értik meg, hogy ezzel néha nagyobb kárt okoznak, mint hasznot. Ha kiesik egy fióka, legyen az bármilyen madárfaj, természetesen segítünk rajta, és amíg meg nem erősödik, nálunk marad, de az, hogy belenyúljunk a fészekbe, egy teljesen más dolog” – zárta a válaszát az intézményvezető.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
