We Love Balaton: Balatonfüredi borász fiaként a szőlősben, a tó mellett nőttél fel. Mindig is borász akartál lenni?
Gyukli Krisztián: Nem, gyerekként nem akartam borász lenni, sőt, kifejezetten utáltam, hogy szőlőnk van, amikor a haverok, strand, vízisí helyett a szőlőbe kellett mennem. A Balaton mindig is fontos része volt az életemnek, nagyon szeretek vízen lenni, bár mostanában kevesebb idő jut erre.
WLB: Akkor hogyhogy mégis itt kötöttél ki?
GyK: Eredetileg a Veszprémi Egyetem anyagmérnöki karán kezdtem tanulni, de az nem ragadott meg. Átjelentkeztem a gazdálkodási szakra, ezen belül is a marketing érdekelt legjobban. Emellett azért a füredi szakközépiskolában a szőlész-borász képzést is elvégeztük azért, hogy legyen róla papírunk. Akkoriban már egyre többet segítettünk öcsémmel édesapánknak a szőlőben, de még mindig nem éreztem úgy, hogy ez az, amit igazán szeretnék csinálni.
WLB: Ennek már több mint 10 éve, igaz? Azóta nagyot változott a borfogyasztás, az emberek borhoz való viszonya. Ti hogyan éltétek meg ezeket a változásokat?
GyK: A rendszerváltás körül még nem nagyon voltak palackos borok - csak a nagyobb kombinátok engedhették meg maguknak. A kisebb pincészetek folyóbort kínáltak, a széles fogyasztói körnek is erre volt igénye. Szüleink ekkortájt szereztek egy kis földet, elkezdtek termelni, kísérletezgetni - így alakult a helyi családi borászatok nagy többsége. 96-ban került borunk először palackba, amikor egyre világosabb lett, hogy erre van igény. Nagy szerepe volt ebben a Füredi Borfesztiválnak is, ahol már 93 óta mi is részt veszünk. Ez sokat alakított a borkultúrán, meg tudjuk figyelni a fogyasztók igényeit, ezek alapján alakíthatjuk ki a fő csapásvonalat. Szerencsések vagyunk, hogy mi már ezekkel az új trendekkel szocializálódtunk.
WLB: A családi borászat és a borok kínálata így alakult. De te hogyan is lettél végül szőlész-borász?
GyK: Még az egyetem végén sem gondoltam, hogy ez az én utam, inkább elmentem termékmarketingesként dolgozni egy tejipari vállalathoz. Ez sem jött be annyira, mellette pedig itthon továbbra is besegítettem a szőlőben, végül 2005-re érett meg a gondolat, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Fontos szerepe volt ebben azért az évek alatt megélt fokozatos fejlődési folyamatnak is, amiről az imént meséltem, már nem a folyóborról szólt a történet. Na meg azt is hallottam, hogy ezen a pályán a szakiskolából könnyű külföldi gyakorlati helyet találni.
WLB: Úgy gondoltad, hazatérsz a családi vállalkozásba, és mégis elmentél külföldre?
GyK: Tanulni szerettem volna, világot látni a szakmában, mielőtt itthon belevágunk a dolgokba. Németországba, Freiburgba kerültem, a baden-württembergi régió szőlészeti és borászati kutatóintézetébe gyakornokként, és ott kezdtem szüretelni. Pillanatok alatt rájöttem hogy egy olyan környezetbe csöppentem, ami valami csoda. Ez Európa legfejlettebb ökogazdálkodási régiója, Freiburg gyakorlatilag Németország ökovárosa. Fényévekkel előttünk járnak környezettudatos hétköznapi életvitelben. Ez a szemlélet nagyon megfogott, a kutatóintézetben is ez a munka alapja: már 1920 óta olyan fajtákkal kísérleteznek amik képesek vegyszerek nélkül ellenállni a leggyakoribb gombás betegségeknek. Itthon is voltak erre kísérletek, és kereszteztek ilyen szőlőfajtákat, csak mi, magyarok valahogy nem voltunk nyitottak erre, maradtunk a hagyományos iskoláknál: permeteztünk, ha kellett, és még a mai napig is sokan megmosolyogják a bioborokat.
WLB: Ha jól tudom, 10 évig voltál kint. Ez hogy történhetett, ha csak féléves gyakorlatra indultál?
GyK: Fél évet a kísérleti tanpincében töltöttem, aztán marasztaltak a szőlőnemesítési részlegre. Itt az új fajták születése, ennek a folyamatnak minden része és az ebben történő emberi közreműködés nagyon megfogott. Végül állásajánlatot kaptam, és maradtam dolgozni és tanulni. Közben folyamatosan jártam haza, hoztam az új ötleteket, kísérletezgettünk. Seccót kínáltunk, amikor itthon még egyáltalán nem volt kultúrája a gyöngyözőbornak. Mindig újítottunk egy keveset, és hallgattunk a visszajelzésekre. Egyre többen figyeltek minket, jöttek a borász kollégák is kóstolni, hogy “Gyukliék már megint mivel állnak elő”, kaptunk pozitív és negatív kritikákat. Pár év alatt letisztult, miből is, hogyan is kell például gyöngyözőbort készíteni úgy, hogy az igazán jó legyen. Ma, ha végigmegyünk a borhéten, sokaknál találni gyöngyözőt, én ezt sikerként könyvelem el. Igyekszem minél szélesebb fórumon átadni a külföldön megszerzett tudást, a mai napig örömmel tartok kicsit “tudományosabb” előadásokat is.
WLB: A német évek alapozták meg a víziót a jövőre nézve?
GyK: Abszolút! Egyébként is környezettudatos embernek tartottam magam, de kint ez csak erősödött, és rájöttem, hogy ez az, amiben igazán megtaláltam önmagamat: az ökológiai szőlőtermesztésben. Folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy tanuljak, hogy még tudatosabban formáljam az ökológiai gondolkodásomat. Németországban már 10 borászatból 4 biztosan vegyszermentesen gazdálkodik, itthon ez még csak 1%.
WLB: Itthon ez a cél a saját borászatban?
GyK: Kétségtelenül. 2009-ben vásároltam egy földet, amin folyamatosan alakítottam ki az ökológiai gazdálkodás feltételeit. A szabályrendszer és az engedélyek itthon nagyban megnehezítették ezt, az ökológiai telepítésre alkalmas szőlőre is egy tájkísérleti megállapodást kellett kötnöm, évekig kísérletezgettem a Solaris szőlővel, mire bizonyítani tudtam, hogy ez a fajta képes itthon is megfelelő minőséget teremni - nagy úttörő munka volt ez, sokszor a hatóságok sem tudták, mit válaszoljanak egy-egy kérdésre, de aztán kialakult, formálódott ezzel együtt egy jobb rendszer is.
WLB: Meddig tartott ez a németországi ingázás?
GyK: Sokáig, de már egy éve teljesen visszatértem. Sok a munka, télen sem unatkozunk, alig van idő pihenni. Viszont sokat vagyok a szőlőben, ez kikapcsolódást is jelent. Figyelek rá, hogy ha vegyszermentesen gazdálkodunk, akkor a szőlőnek a teljes vegetációja is kiegyensúlyozottabb legyen. Sokkal intenzívebb munkát végzünk a szőlőben, több időt töltünk el ott, mint egy több száz hektáron termelő borász. Mi hetente többször kimegyünk, és nézzük, mit mond nekünk a szőlő, milyen állapotban vannak a növények.
WLB: Akkor te beszéled a szőlő nyelvét?
GyK: Igen, valami olyasmi. Tegnap is kimentem kicsit, és beszélgettünk…
WLB: Te vagy a Rizling Generáció elnöke. Hogyan fér bele még ez is a mindennapokba?
GyK: Hazatérés után sok pozícióra kerestek meg, de egyedül ezt a felkérést vállaltam. Ez egy alulról jövő kezdeményezés, ami már 2014-ben elkezdődött, de leginkább befelé tevékenykedtünk. Megkóstoltuk, és őszintén véleményeztük egymás borait, ösztönöztük a kevésbé sikereseket a fejlődésre, munkagép-adatbázist hoztunk létre, így egymás hatékonyabb termelését is tudjuk segíteni. Aztán igyekeztünk ebből egy brandet is építeni, bár ez még csak most kezd kibontakozni. Szeretnénk közelebb hozni a tevékenységünket, a pincéket, a borászatot az emberekhez: szüreteljen velünk, ha kíváncsi rá, kóstolja meg a szőlőt, dugjon dugót a palackba! Megmutatni a helyi gyerekeknek, hogy érdemes borásznak tanulni - ez is fontos küldetés.
WLB: Télre mi a terv?
GyK: Egyelőre a szüretig látunk, de azért van pár kósza gondolatunk későbbre is. Fontos szerepe kell hogy legyen a közösségünknek a szezonalitás felszámolásában is, hogy a bor, a borvidék mindig kínál az ide érkezőknek egy élettér-alternatívát. Szeretnénk megismertetni a murcit az emberekkel, e köré csoportosulnak majd a megmozdulásaink a szüret után.
(A murci egy erjedésben lévő, vagy félig kierjedt, kissé zavaros újbor. Szénsavas, meglehetősen édes ízű ital, valahol a must és a bor között. – Németországban, Ausztriában nagy hagyományai vannak a fogyasztásának. – a szerk.)
