Ha tavasz, akkor színek, virágok és illatok! Idén is több helyen szerveznek tulipánszüretet a Balaton körül, a helyszínek között van olyan is, ahová már márciusban várják az érdeklődőket.

Hamarosan szüretelhetjük a tulipánt. Míg évekkel ezelőtt a szervezett virágszedés főleg a nyári levendulavirágzás időszakát jelentette, mára legalább ekkora népszerűségnek örvend a tavasszal nyíló virágok, a tulipán és a nárcisz szedése is.

Ha minél előbb szeretnénk egy csokor színes virágot szedni magunknak, érdemes beírni a naptárba március 28-át és Kőröshegyet, ugyanis az itt található tulipán és levendula park ezen a napon nyitja meg kapuit, és több mint félmillió virággal vár mindenkit.

Bő egy héttel később, április 5-én nyílik meg a bálványosi Kincsek Völgye által a Tavaszünnep és Virágszüret nevű esemény is, ahol három hétvégén át várják azokat, akik egy kis nyugalomra vágynak és szívesen töltődnek a természetben. Tulipánt és nárciszt is lehet szedni, és egy vásár is található majd a területen.

A TulipGarden Balaton Szőlősgyörökön, Balatonboglártól 10 perc autóútra található. Az idei tavaszi időpont meghirdetésével még várnak a változó időjárásra tekintettel, de a bejegyzéseik alapján garantált, hogy idén is várják majd a tulipánra vágyó látogatókat.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék