Novembertől kezdve 2018 őszéig máshol játsszák az előadásokat. Teljesen megújul az épület.

Annak ellenére, hogy Kaposvár nem közvetlenül a Balaton partján fekszik, ősszel állandó program lehet ide (vagy szintén némi autóút után Veszprémbe) színházba járni. Novemberben azonban elkezdődik a Csiky Gergely Színház felújítása, így innentől kezdve előadásaikat az Agorába (Együd Árpád Kulturális Központ) költöztetik át - írja a sonline.hu.

Mindezt Szita Károly polgármester jelentette be rendkívüli társulati ülésen, ahol azt is elmondta, hogy a költözést úgy lépik meg, hogy a támogatásról még nem írták alá a szerződést: "Szeretném, ha az épület hátsó traktusát már ebben az évben lebontanák. Persze, ha mégsem lesz pénzünk, bajban leszünk".

A tervek szerint állami támogatásból, a Modern Városok program keretében 9 milliárd forintért újítják fel az elsősorban a 70-es, 80-as évek kaposvári társulata miatt legendás épületet, majd 2018. október 23-án díszelőadással adják át. A látványterv szerint ilyen lesz az új színház homlokzata: