"Szerintetek mik lehetnek ezek az épületek?" Gyakran megkérdezem a várost valamelyik közeli magaslatról szemlélő ismerőseimet, hogy mire tippelnek a különös formájú épületekkel kapcsolatban. Hotel és penthouse is szerepelt már a tippek között, de abban mindenki egyetértett, hogy az egész lakótelep nagyon furcsa, nehezen értelmezhető része a kisvárosnak.
A 10+1 emeletes Y‐házak a város keleti szélén, az egykor „Bauxitvárosnak” nevezett lakótelepen épültek fel. Az első ház építését 1972-ben kezdte meg az a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat, Kiss Tamás építész-városépítész tervei alapján. Az összkomfortos házak ún. alagútzsalus technológiával épültek, ami azt jelenti, hogy a betont a helyszínen, zsaluzat közé öntik és nem házgyárban állítják elő a szerkezeti falakat, mint a paneleknél.
Ikonikus, megosztó – de a város része
„A terület a város legmagasabb nagyvárosias beépítésű területe, ahol összesen 9 darab ilyen ház épült, melyek teraszos‐lépcsőzetes formája kissé emlékeztet a várost körülvevő hegyekre, amivel talán a tájba illesztést próbálta elősegíteni a tervező”– olvashatjuk a környékről Tapolca Településképi arculati kézikönyvében. A lakótelep a dokumentum szerint „idegen szövetként van jelen a város szerkezetében magas, környezetéből kiemelkedő épületeivel", és esztétikájuk valóban elég megosztó.
A házak Y‐alakúak, három szárnyuk azonos szöget zár be. Felfelé keskenyednek, az alsó emeleteken 4-4, a középső szinteken 3-3, a legmagasabb emeleteken pedig 2-2 lakás kapott helyet, a negyedik, a nyolcadik és a tizenegyedik emeleten a szélső lakások mellett nagy teraszokat alakítottak ki. Ezeket sajnos nem lehet használni. (A 11. emeleten közösségi helyiségek kaptak helyet, nem lakások).
Bár kívülről egyformának tűnnek, az Y-házaknak is voltak „korszakai”, jelentős különbségek vannak a hetvenes években és a nyolcvanas évek végén készült épületek között. A legrégebbi házakban például háromféle lakás van, ezek közül a legtöbb 2 szobás, 2 erkélyes, és ebédlője is van, ami egy helyiséget alkot a konyhával. A házak többféle színben pompáznak, a kéktől a sárgán át a liláig, de a lakástulajdonosok látszólag nem egyeztetnek a színekről, amikor újrafestik a lakásuk homlokzatát.
Adriai szállodák és nemzetközi trendek
Különleges, kísérleti alkotásként jellemzi az Y-házakat Wettstein Domonkos építész, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, akinek kiemelt kutatási területe a Balaton-part építészetének az 1930-as és a 80-évek közötti időszaka. A Y-házak több okból is eltérnek a fősodortól, mondja. Egyrészt azért, mert ebben az időszakában Tapolca fejlesztése egy kicsit leszakadt a Balaton-parttól, legalábbis építészeti szempontból. Akkoriban inkább csak a vízpart, és ott is és az üdülőterületek voltak a regionális fejlesztés fókuszában, elsősorban itt húztak fel formailag is látványos épületeket. Épp ezért érdekes, hogy pont az iparvárosként funkcionáló Tapolca lakótelepe kapott ilyen izgalmas házakat.
Másrészt, az Y-házak építése kísérlet volt egy jobb életminőségre, az épületek magasabb értéket képviseltek formailag is, mint az ekkor kialakított paneles lakótelepek. A szóbeszéd szerint a hazai tervezők ismerhették az adriai és a francia tengerpartokon épülő épületeket, és innen vehették át a nagy teraszos, apartmanház-szerű beépítéseket, bár a tapolcai épületek a lépcsőző teraszokat nem hasznosítják.
Ez a szabadabb, játékosabb formavilág az építész szerint egy nemzetközi tendenciához is köthető. Nyugaton a hatvanas és hetvenes években már nagyon komoly kritikákat fogalmaztak meg a modern, uniformizálódó építészettel szemben. És hogy ezt valahogy oldják, illetve élhetőbbé tegyék, a tervezők az elsődleges funkcionális szempontokon túl egyre inkább metaforikusan is "kommunikálható" formákat hoztak létre.
„A téglalap alakú házak és a sávházak helyett a Team 10 nemzetközi építészcsoport tagjai növényi és állati analógiákat próbáltak behozni, elterjedtek a méhkas jellegű beépítések, olyan formákat akartak tervezni, amelyek összetettebb, élhetőbb tereket eredményezhettek. Én ide kötném ezt a házat – felülnézetből olyan, mintha absztrakt struktúrákat, például csigolyákat látnánk. Nagyon érdekes, hogy a Bauxittelep miért kaphatta meg ezt a tervezési szabadságot, és az is meglepő, hogy sem előtte, sem utána nem épültek Magyarországon ilyen házak. Ez a kicsit szabadabb tervezés jellemzi például az újpalotai lakótelepet, lépcsős elrendezésű épületek pedig később a siófoki Aranyparton épültek, de ezeket szállodaként használták, ahol a tóparti kilátás és teraszhasználat ezt szükségessé teszi”- teszi hozzá Wettstein Domonkos.
Ló a hetediken és más ipszilonos történetek
Messziről szemlélve tájidegennek és furcsának tűnhetnek ezek a házak, de egyáltalán nem volt rossz itt lakni. Sőt, kifejezetten menő volt az utolsó ütem során épült házak valamelyikébe költözni a nyolcvanas évek végén. A lakótelep környezete zöld, parkok, játszóterek váltják egymást, pár perc sétára van egy erdő, egy kerékpárút és a futóút, a kilátás pedig nagyon szép azokból a lakásokból, amelyek nem a városra néznek – a 10. emeletről, ahonnan a fotókat készítettük, például kb. 30 méter magasból tárul elénk a fél Tapolcai-medence.
Y-lakóként madárcsicsergésre keltem, és a tanúhegyeket láttam az ablakból. Nagyon sok barátra tettem szert, és imádtam, hogy ennyire közel van a természet - néhány utca választott el akkor a város szélétől. Persze a hangszigetelés nem volt az igazi, és simán el lehetett beszélgetni a fürdőkádban ázva a felső szomszéddal, ha ő is a fürdőszobában volt. Voltak felejthetetlen esték, amikor a ház tetejéről, a 12. emeletről néztük az augusztusi csillaghullást, és egyszer végignéztük az erkélyről, ahogy lehoznak egy lovat a szomszéd ház 7. emeletéről – udvarolni indult valaki, és azt gondolta, ez jó ötlet.
Ezt a cikket 2019-ben publikáltuk először.
