A temetőtől délre, a Pannon Egyetem épületei között vezet a „Fenyves alléként” ismert út Keszthely Szendrey-telep nevű városrészébe. Az ott álló XVIII. és XIX. századi házak egyikében született 1828-ban Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia. Édesapja tiszttartóként a Festeticsek szolgálatában állt, de a család két év elteltével Erdélybe költözött.
Habár a néhai cselédházon – Szendreyék a közeli villában lakhattak – már 1909-ben emléktáblát helyeztek el, csak 2009-ben újították fel a házat és alakították ki benne Júlia emlékszobáját példás összefogás eredményeként: a helyi szervezetek a tatarozásról, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig a tárlat kialakításáról gondoskodott. Ettől függetlenül nem nehéz előadásra igyekvő hallgatókkal találkozni, ugyanis az épületben mind a mai napig tartanak egyetemi órákat. 2023-ban az emlékházat kibővítették, így részletsebben megismerhetjük Petőfi Sándor és Júlia életútját, az Újmajor történetét, nem utolsósorban pedig Szendrey Júlia irodalmi munkásságát is, hiszen ő sokkal több volt, mint Petőfi felesége. Szendrey Júlia fordította például először magyarra Andersen meséit is.
Tipp: Közvetlen közelében található az intézői ház, aminek falán emléktábla hirdeti, hogy népdalgyűjtő útja során ott szállt meg Bartók Béla. Emellett az allén kialakított nordicwalking-pálya érinti az emlékszobát.