Keresés

2018. május 14., 18:15

Gasztró

Veganeeta Home (Bezárt)

A Veganeeta Home a Balaton környékének első olyan étterme, ami kizárólag vegán (növényi alapú) ételeket kínál. Az étterem 2023 júniusában új helyre költözött, a nagy terasszal rendelkező felújított épület rendezvényeknek, főzőkurzusoknak és vegán esküvőknek is helyet ad.

2017. augusztus 7., 15:31

Gasztró

Pap Wines

A DJ-pultot ugyan nem hanyagolja most sem

2016. június 23., 16:15

Éjszakai élet Gasztró

Maurus Étterem és Borbár

Komplett negyed épült fel a semmiből a balatonfüredi Aranyhíd sétányon, pedig nem egy metropoliszról beszélünk. Ennek a nagyvárosi imázsnak lehet fontos része a Maurus, ami nagyon szépen kialakított belső térrel nyitott meg, közben az elegáns közeg mégsem követel eltartott kisujjas hozzáállást.

2016. június 22., 18:56

Gasztró

Neked Főztem Zánka gasztrokocsma

Zánkán, a Gyógynövény-völgy és a református templom mellett, a Balaton-felvidék dombjai alatt találjuk a Neked Főztem Zánka gasztrokocsmát. Itt is ugyanazt az elvet követik, mint egykor a strandon: nagyrészt környékbeli alapanyagokkal dolgoznak, így a tányérokra valóban minőségi ételek kerülnek.

2016. május 25., 18:52

Szállás Strand

Alsóörs Marina

Az Alsóörs Marinában  nem csupán  vitorlásokat bérelhetünk

2015. október 13., 13:39

Gasztró

Horváth-ház Étterem és Borgaléria

Egy különleges, reformkori épület

2015. augusztus 11., 14:42

Gasztró

Káli Gourmet Bistro & Delicatesse

A Káli Gourmet megfogta az Isten lábát

2015. július 16., 13:02

Gasztró

Terazza Bistro & Bar

A nem egyszer „magyar Toszkánaként”  becézett Káli-medence szélén

2015. július 2., 13:44

Gasztró

Sáfránkert Vendéglő

A pincészet  és a borterasz  mellett a Sáfránkert Vendéglő megnyitásával teljessé vált a Homola-triumvirátus Paloznakon

2014. december 30., 15:57

Gasztró Szállás

Mi a Kő Étterem – Káli-medencei Borok Háza

A Mi a kő -t, más néven a Káli-medencei Borok Házát Trombitás Tamás képzőművészből lett borász álmodta meg Köveskálon  2013-ban

2014. november 5., 17:50

Gasztró Szállás

Villa Medici Hotel & Restaurant****

Megérkezni a 26 szobás Villa Medicihez teljesen olyan, mintha a Fekete-erdő Klinikán látogatnád meg Brinkmann professzort. Pedig Veszprém leghíresebb négycsillagosa egyáltalán nincs messze a várnegyedtől, mégis olyan tisztességes fenyők veszik körül, mintha Baden Badenben üdülnénk.

2014. október 10., 19:00

Gasztró

Bock Bisztró Balaton

Vonyarcvashegy eddig nagyjából semmi különössel nem tette fel magát a Balaton gasztronómiai és idegenforgalmi térképére – leszámítva  wakeboard-pályáját  –

2014. október 8., 18:33

Éjszakai élet Gasztró

Paletta Boglár

Ha rutinos vitorlázó arcok sztorijait hallgatnánk, itt a helyünk. A Paletta Bisztró Boglár a helyi vitorláskikötő étterme, de szerencsére nem kell jacht ahhoz, hogy náluk ehessünk: az utcafront felől is megközelíthetők.

2014. október 3., 18:18

Éjszakai élet Gasztró

Kerekes Pince

A balatonalmádi „túlfelén” eldugott Kerekes Pince fröccsteraszként népszerűsíti magát

2014. szeptember 29., 17:48

Gasztró

Vígmolnár Csárda

A VígMolnár nem is olyan régen még a csárda szó rosszabbik jelentését képviselte: az 1950–60-as években még molnárlakásként működött épület lassan

2014. szeptember 3., 16:30

Gasztró

Baricska Csárda

A Baricska Csárda 2013-ban nyitott meg Balatonfüreden és alig néhány év elég volt ahhoz

2014. augusztus 4., 17:02

Gasztró

GUSTO13

A híres Chianti Étterem helyén 2017-ben nyílt meg a bisztrósabb GUSTO13 Veszprémben

2014. augusztus 4., 16:30

Gasztró Szállás

Kővirág – Étel, Ital, Ágy

Köveskál csendes utcáin sétálva el sem tudod képzelni

2014. augusztus 4., 14:02

Gasztró

Nosztalgia Garden

A veszprémi viadukt lábánál található Nosztalgia Garden, a Villa Medici komplexumhoz tartozó bisztró, ami a szomszédos Medici Étteremtől kissé eltérő vonalat visz.

2014. augusztus 4., 13:48

Gasztró Szállás

Káli Art Inn****

A négycsillagos hotel nem csak sokemeletes

2014. július 23., 17:37

Gasztró Szállás

Hertelendy Kastély*****superior

A Chateau Visztől nem messze

2014. július 17., 16:55

Gasztró

Bistro Sparhelt

Balatonfüreden, a Városháza közvetlen szomszédságában találjuk meg a vidéki romantika egyik balatoni képviselőjét, a Bistro Sparheltet, aki kiérdemelte a Bib Gourmand jelölést a Michelin-kalauztól.

2014. június 11., 14:01

Gasztró

Pántlika Pincészet és Porta (Bezárt)

A köveskáli csöndtől is csöndesebb terepen, a Káli-medencétől egy kőhajításnyira találjuk Dörgicsét, és benne a Pántlika Pincészetet és Portát, ahol a borok minőségiek, sőt eredeti BalatonBort is tesztelhetünk, ugyanis olaszrizlingjük kiérdemelte a védjegyet.