A balatoni mások élete – Füredről súgták be Illyést és Örkényt

Lipták Gábor egykori balatonfüredi villája diszkréten bújik meg – néhány magas nyírfa mögött – a 71-es út mellett. Kapuja egykor folyton nyitva állt az írók, szobrászok, képzőművészek előtt. Az 50-es, 60-as, 70-es években itt borozott együtt a házigazdával Németh László, Déry Tibor, Illyés Gyula és a Lipták-bortól kapatosan ennek a háznak az ebédlőasztalán horkolt Örkény István.

Annak ellenére, hogy az épület most már a Magyar Fordítóház Alapítvány tulajdona, a ház múltja nem tűnt el nyomtalanul. Az egyik szobát, Szabó Lőrinc után szabadon, még mindig mirelit szobának nevezik– itt aludt (és fázott) mindig a költő –, de még az 1500-as évekből származó robusztus faasztal is megvan, amit Lipták állítólag egy szovjet katonával cserélt egy üveg borra. Az egyik szobában őrzik Lipták különböző írókkal, képzőművészekkel folytatott levelezéseit, sőt az italozós esték után készült rajzokat és műveket is megtaláltuk az emlékkönyvében. Ugyanebben a szobában, a sok személyes emlék mellett egy kevésbé zseniális szerzők által jegyzett fekete dosszié áll.

A Belügyminisztérium ugyanis 1948-től kezdve gyűjtött anyagokat az osztályidegennek titulált Liptákról, az évek során pedig aktája közel 800 oldalasra hízott. Ennek létezését az író és felesége csak sejthették, de nem tudhatták biztosan. A feljegyzések szóról szóra idézik Illyéssel, Szabó Lőrinccel, Örkénnyel folytatott személyes beszélgetéseiket és a szocialista rendszert kritizáló megjegyzéseiket.

A DEMOKRATIKUS RENDŐRSÉG NEM ÉR SOKAT

Az író 1955-ben került nyilvános konfrontációba a hatóságokkal.  Egy füredi vitorlásversenyen bíráskodott, ahol a hirtelen jött viharban két ember bajba került. Lipták szólt a rendőrségi motorcsónakosnak, aki nem indult el elég gyorsan. Erre hangosan megjegyezte, hogy nem sokat ér ez a demokratikus rendőrség. Ebből a mondatból elhúzódó rendőrségi ügy lett rendszeres kihallgatásokkal és tanúvallomásokkal, de végül mégsem indult ellene eljárás. Ettől kezdve viszont jobban figyelték, és 1962-ben a Belügyminisztérium „Történész” fedőnéven személyi dossziét is nyitott róla.

Gyanús volt, hogy Liptáknak nem volt Füreden bejelentett állása. A helyiek körében csak Pulcsi néniként emlegetett felesége a Népművészeti Bolt eladójaként dolgozott, de abból sem lehetett sok bevételük. Mégis nagy volt a vendégjárás a házukban: „A bevétele kb. havi 1000 forint, kiadásai viszont elérik a 4-5000 forintot- miből telik erre, ha nem kémkedésből?”- jegyzi meg csípősen jelentésében az egyik ügynök.

Pedig becslése erősen túlzó volt. Liptákék hétköznapjai meglehetősen szerényen teltek. Pénz jobbára csak akkor állt a házhoz, ha Liptáknak írói kapcsolatain keresztül sikerült elhelyeznie egy-két írását valamelyik pesti lapnál vagy kiadták egy-egy útikalauzát. Tényleg sok vendég járt  a Lipták-villában, de a menü mindig olcsó és egyszerű volt: legtöbbször lángos került az asztalra, vagy az, amit a vendégek hoztak magukkal.

Lipták így ír erről az időszakról Nyitott kapu című könyvében: „Ha valaki körülnézett volna öreg házunkban, első pillantásra megesett volna a szíve a vendégnépen. Kifakult mellények, vitorlászekék, sortok, színehagyott zoknik és tornacipők díszítették a tisztelt társaságot, amelyben annál derűsebb volt valaki, minél rongyosabb. Ellátásuk nem okozott gondot, az igények hasonlatosak voltak ruházatukhoz, azt minden vendég tudta, hogy – különösen azokban az években – magunkfajta embernek nem tellett vendégeskedésre. Hozta hát mindenki, amit tudott a ház asztalára.”

SOK JÓ EMBER KIS HELYEN

A Liptákéknál megforduló nyugati művészek is fejtörést okoztak a hatóságoknak. Gyakran hozott ide vendégeket a Magyar PEN Club és a Kulturális Kapcsolatok Intézete is. Kémkedést, valutaüzérkedést, hazaárulást szerettek volna rábizonyítani az íróra. Az ügyével éveken át élénken foglalkozó Ratkó Sándor főhadnagy sorai szerint „Történész” tevékenysége arra irányult, hogy „a nála vendégeskedő lojális személyeket izgató, rémhírterjesztő stb. tevékenységével szembeállítsa pártunk politikájával, bennük a rendszerrel szemben ellenséges gyűlöletet keltsen”.  Mindezt bizonyítani viszont sosem tudták.

Az élénk társasági életet bonyolító Lipták-ház a házigazdán kívül még egy sor író és képzőművész megfigyelésére is alkalmas helyszín volt. Tihanyban volt nyaralója Illyés Gyulának, ott lakott Borsos Miklós és a festő Vass Elemér is. Akkoriban költözött Németh László Sajkodra, Déry Tibor pedig a közeli Tamás-hegyre. Szabó Lőrinc, Örkény István és a többiek pedig vendégként jártak le Liptákékhoz, ezért volt az összejövetelek leggyakoribb helyszíne a Lipták-villa.

A lehallgató készülékeket a telken lévő, szomszédos kis házban szerelték fel, az ügynököket pedig Lipták füredi ismerősei közül szervezték be. Többek között egy balatoni útikalauzokat író szerzőtársa és szőlőjének gondozója is jelentett róla fedőnéven.

Monspart Éva, a Fordítóháznak készített összeállításában több jelentés foglalkozik a lehallgató készülékek  felszerelését lebonyolító akcióval. A Liptákról jelentő ügynökök arról is részletesen beszámoltak, hogy hogyan avatták be a telken lévő szomszédos ház bérlőjét a műveletbe. Az akció napját 1962. február 8-ra, Liptákék hévízi tartózkodására időzítették, tudták mikor nem lesz a házban bejárónőjük, a szomszédos bérlő feleségét pedig a Tanácsra csalták, hogy ne tudjon a beszerelésről.

NA, KI OLVASTA ELŐSZÖR A TÓTÉKAT?

Nem tudni, hogy Lipták sejtette-e mi folyik körülötte, de füredi vendégeivel nagyon óvatos volt. Számukra nem volt állandóan nyitott házának kapuja, értük minden alkalommal a házvezetőnő ment ki, és ha az illető nem volt kívánatos az aktuális társaságban, akkor Lipták fontos irodalmi munkásságára hivatkozva nem fogadták. Besúgóit eléggé bosszantotta is ravaszsága, különösen a „Földvári” fedőnevű ügynököt, aki rendszeresen ilyen gúnyos megjegyzéseket fűzött jelentéseihez: „Lipták nagyképűsége az elszemtelenedett ellenség tipikus példája.” Azzal vádolták, hogy pusztán hiúságból barátkozik híres írókkal és azért, hogy rajtuk keresztül elhelyezhesse néhány lapnál az írásait, mert amúgy jelentéktelen, középszerű író.

Író vendégei viszont adtak a véleményére, kritikáira. Örkény például 1966 nyarán, amikor nála vendégeskedett, egyik este bekopogott Lipták szobájába, hogy ébren van-e még és elolvasna-e neki egy friss kéziratot. A házigazda azonnal rávetette magát, és hajnali ötkor remekműnek nevezte Örkény szövegét. Így Lipták lett a később drámaként az egész világot is bejárt Tóték című kisregény első olvasója.

Több íróval is hasonlóan közeli barátok voltak, Németh László mindig meghívta darabjainak fővárosi bemutatóira, Szabó Lőrinc könyveket szállított neki és feleségének, Illyés Gyula pedig egy ódát is írt a tiszteletére. Pláne az utóbbi fényében érdekes, hogy Örkény egyik levelében hogyan ajánlotta Liptáknak Fejes Endre Rozsdatemetőjét: „Valami gőzöd legyen, hogy írnak Európában. Ne csak az avatag népieseken kérőddz!”.  

Ügynökei szerint Lipták mindig a társasága alapján válogatta meg a szavait, máshogy beszélt a népies írókkal, mint például Örkénnyel. Húsz évig négy-öt ügynök dolgozott „leleplezésén”, kevés sikerrel. Tartótisztjeik hiányolták a konkrétumokat, túl soknak tartották a „valószínűleg” és „lehetséges” kitételeket a jelentésekben. Közben pedig Lipták Gábor a kor lehetőségeihez képest próbált boldogulni. Nagyon szerettek utazni feleségével, de mivel vízumot ritkán kaptak, Illyéssel egy közös játékban a Balatont olaszországi tartományokra osztották fel, és képzeletbeli császárrá koronázták magukat benne. Import tengeri csiga hiányában pedig Illyés kertjéből gyűjtöttek csigákat a stílusos francia vacsorához.

MINTHA MI SEM TÖRTÉNT VOLNA

Persze az egyre duzzadó dossziénak azért bőven volt hatása személyes életére: az évek múlásával egyre nehezebb volt elhelyezni írásait a lapokban, és a kezdetben még működő állami rádiós megrendelései is elmaradtak lassan. Így idővel fontos bevételi forrássá vált számára kicsi szőlőültetvénye. Az ügynökök ezen keresztül is próbálták rajtakapni és borhamisítás vádjával elítéltetni.

Mert hogy a kor szokásainak megfelelően Lipták is „nyújtotta” a bort, azaz a már egyszer kipréselt tönkölyre vizet öntött, majd áztatás után újra préselt és az így keletkező vizes szőlőlevet megcukrozta. Így „csiger” bort állított elő. A borát kezelő, illetve hamisító vincellér is az egyik besúgója volt, mégsem sikerült rábizonyítani a vádat, mert a bormintákat a fővárosi laboratóriumban már kifogástalannak találták. Valószínűleg Liptáknak a kapcsolatain keresztül sikerült elérnie, hogy kicseréljék azokat.

„A Lipták hajó sosem süllyed el” – mondogatta magabiztosan az író vendégeinek és végül igaza lett. A rendszernek húsz év rendőrségi figyelés után sem sikerült rajta fogást találnia. Ebben szerepe volt azért annak is, hogy a „Párt” irodalompolitikája nem engedhetett meg olyan ügyeket, amik elrémisztették volna a „társutas” értelmiséget.

Végül, egy 1968. április 19-én kelt összefoglaló jelentésben a Belügyminisztérium Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 Alosztálya új javaslattal állt elő: némi kompromittálás után érdemes lenne Liptákot ügynöknek beszervezni, mert operatív szempontból érdekes művész vendégköre van.  A két évtizeden át húzódó ügyre egy felettes osztályvezetőtől származó kézírásos megjegyzés tett pontot: „Határozattal lezárni figyelmeztetés nélkül. Beszervezni nem lehet!”

ÉS A LIPTÁK-HÁZ NYUGALOMRA LELT

Utód híján a Lipták-házaspár végrendeletében a Magyar Fordítóház Alapítványra hagyta a házat. Kifejezett kívánságuk volt, hogy a ház haláluk után is irodalmi célokat szolgáljon. Bár a Magyar Fordítóház Alapítvány is sokszor a túlélésért küzd, eddig a Füredi Önkormányzat vagy elnyert állami támogatások mindig segítették őket a fennmaradásban.

Külföldi fordítók a fordítandó magyar műre aláírt kiadói szerződéssel jelentkezhetnek be a Lipták-házba, ahol ott tartózkodásuk alatt szobát kapnak és szótárakkal, magyar irodalmi művekkel jól felszerelt könyvtárat használhatnak a munkához. A házban fordított művekből évente megjelenik egy-egy füzet, amiben részleteket közölnek a készülő fordításokból.