Elkészült a honlapjuk, ahonnan magát a kiadványt is letölthetitek.

A Balaton Felvidék Nekedről többször megírtuk mennyire jó, hogy elkészült, néhány hete pedig már a honlapjuk is elérhető. Az egyik legjobb funkció, hogy megtaláljátok, merre szedhetitek majd össze jövőre az ingyenes kiadványt, és fent szerepel az összes település neve is, amelyekről szó esik.

Ezen kívül felkerültek a Balaton Felvidék Nekedben szereplő cikkek és programok, ha pedig idén nyáron valamiért nem jutott nektek a kiadványból, a nyomdakész változatot ingyen letölthetitek az oldalról.

Fehér Csilla, csapatával együtt már gőzerővel dolgozik a jövő évi számon, amelybe a tavalyinál harminccal több helység kerül be, mert mint mondja: "Azok a települések, akik tavaly nemet mondtak, lelkesen jelentkeztek, hogy a 2016-os kiadásban már szeretnének szerepelni". Várhatóan a tavalyihoz képest több példányt szórnak szét a lelőhelyeken és ami a legfontosabb, hogy a tervek szerint már májusban nyomdába megy a 2016-os kisokos. Ebben természetesen benne van egy kis csúszás lehetősége is, de azt ígérik, hogy a szezon kezdetére már mindennel elkészülnek.

Csilla egyik célja, hogy a kiadvánnyal összekössön sok embert, akik egymástól függetlenül mind kötődnek a Balaton-felvidékhez. Ezért a kisokost eljuttatta már Berlinbe és Ausztráliába is, nekünk pedig egy Bristolban készült képet küldött, mert a The Eldon House nevű pub tulajdonosa szintén nagy Balaton-rajongó.