„Lehet órákat dilemmázni egy bor tulajdonságairól, de az egész borkultúra túl van kicsit misztifikálva. A lényeg sokkal egyszerűbb: emberek összegyűlnek és beszélgetnek egy jó palack bor mellett.” Első hallásra furcsa kijelentés egy borász szájából, kivéve, ha ő is kikéri magának, hogy borásznak nevezzék.
Pedig a Légli Géza készítette Kislaki-borok neve nagyon is jól cseng a balatoni borok sorában. A marketingnél sokkal jobban hisz az egyedi borok előállításában, amiknek a híre – ha lassabban is – úgyis szájról-szájra fog terjedni az emberek között. „Minden jó üveg bor önmaga reklámja. Ez sokkal lassabb és sziszifuszibb munka így, de azért tíz év alatt elterjedt a hírünk.”
„Látod, egy ilyen túlterhelt ültetvényből soha nem lehet minőségi bort készíteni”- mutat rá a szőlőskislaki pince látogatásunk közben az egyik szomszédos ültetvényre. Kicsit lassú az út a házától a János-hegyi vendégházakig, mert Géza szeme folyton megakad egy-egy szőlősoron. Ellenőrzi a szőlő állapotát, nézi, kell-e gyomot kapálni egy-egy ültetvény körül.
Tíz éve folytat kézműves borgazdálkodást a János-hegyen és Szőlőskislakon lévő szőlőbirtokain, de azt mondja, mostanában jobban szereti lábművesnek nevezni, amit csinál, mert manapság túl sokan nevezik magukat kézműves borászoknak. Kézműves borászaton ő a természet közeli szőlőtermelést érti, mechanikus gyomirtással és minél kevesebb adalékanyag hozzáadásával a szőlőléhez. „Amikor belekezdtem ebbe az egész borászkodásba azt vállaltam, hogy természet közeli szőlőműveléssel, intenzív talajmunkával ennek a termőterületnek az egyediségét tükrözzék vissza a boraink.”
A Kislaki-borok készítője az élet más területein is a „vissza a természetbe"-elvét vallja. A János-hegyen lévő, felújított, vályog építésű vendégházaiban sparhelten lehet kávét főzni és előfordul, hogy fát is kell hasogatnia a vendégnek a begyújtáshoz. „Tiszta nomádia, annak minden negatív és pozitív hozadékával”- teszi hozzá vidáman.
Bár zuhanyozni is egy kádnak kinevezett dézsában lehet, összességében mégis nagyon komfortosak és romantikus hangulatúak a régi bútorokkal berendezett kis házak. „A mi vendégeink általában nem csak lábat akarnak lógatni a Balatonban, hanem ha kell, wellness helyett hajlandóak gumicsizmát húzni azért, hogy a természet közepén lehessenek.”
Összesen három házat lehet kivenni 25-40 ezer Ft-ért éjszakánként. Mindegyik házban legalább négyen elférnek, és közülük kettőben nem fura cserepeket látunk a tetőn, hanem napelemeket. A két János-hegyi háznál azért választották ezt a megoldást, mert ide máshogy nem lehetett volna áramot bevezetni, és ez a rendszer télen is megoldja a fűtést és a meleg vizet.
A vendéglátás mai napig csak kiegészítő tevékenysége a borkészítésnek, saját elmondása szerint azért vágott bele, mert általában mindenki éhes lesz, ha bort iszik, és minden dűlőtúra előtt felmerül a ’ki vezessen, akkor ki ne igyon’ problémakör is. „Azt látom, hogy vidéken egyelőre annak a minőségében lehetsz biztos, amit te magad csinálsz.” Ezért nem is bízza a véletlenre a dolgokat, a hűtőben ott jártunkkor is bent pihent az esti borvacsorára előkészített kacsa, a saját sütésű kenyér, házának teraszán pedig egy nagy hordóban érlelte a bodzaszörpöt. „Nem misztifikáljuk túl a dolgokat, de magunkra is szeretünk jókat főzni, akkor miért ne kínálnánk ezzel a vendégeinket is?”
Így még azok is bejelentkezhetnek egy Légli-vacsorára, akik egyébként nem alszanak valamelyik vályogházban. Ehhez viszont telefonos egyeztetés szükséges, és mivel nincs fix étlap, az árban is szóban állapodtok meg.
Légli Géza életútja nem egy tipikus borász pálya. Kacskaringós, családi konfliktusoktól sem mentes út vezetett számára a borászkodásig. Kamasz korában még lázadt a jó nevű borász apa szelíd terelgetése ellen, aki a Légli-borbirtokon képzelte el fia jövőjét. „Egy földműves családban nőttem fel, soha nem volt tőlem idegen a földművelés, a természet, de mást akartam csinálni.” Végül fazekasnak tanult és évekig a szintén fazekas középső bátyjával dolgozott együtt, miközben legnagyobb bátyjuk, Légli Ottó vitte tovább a családi birtokot.
Tíz évvel ezelőtt azonban őt is elkezdte izgatni a bortermelés. Bár valószínűleg könnyebb út lett volna, de mégsem tért vissza a családi borászathoz, inkább megcsinálta a saját birtokát. A szőlőműveléssel kapcsolatban is más elvei voltak: ő a Légli-birtoknál kisebb, kézműves szőlőművelést folytató birtokot szeretett volna.
Azt mondja, teljesen értelmetlen lenne a Légli-borokhoz hasonlítgatni az ő borait, bár azt elismeri, hogy mivel ez egy jó sztori, az emberek gyakran megteszik. Ennek ellenére szerinte „a saját elképzeléseidre, a magaddal szembeni elvárásaidra és arra kell figyelned, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a termőhelyed adottságaiból. Bárki máshoz hasonlítani magadat rossz üzenet, akkor inkább bele se vágj a borkészítésbe.”
A borszakmában szerinte inkább hátránynak számított, hogy híres borász családból jött és nagyjából mostanra sikerült kilépnie a nagy testvér árnyékából, azaz most már a saját borai miatt tartják számon az emberek és a borszakma. Jelenleg egy fehér chardonnay pezsgőt, egy fehér gyöngyöző bort, négyféle száraz fehérbort, ötféle vörös bort és egy rozét lehet megvásárolni és kóstolni a Kislaki-birtokon.
