Na, már Lengyeltóti jön, még pár falu, már csak három, oké, még két község, egy kaptató, egy lejtő, egy zöld alagút és egy szerpentinkanyar, Alsóbogátra beérve egy jobbos, aztán meg is jöttünk. Kisebb türelemjáték eljutni az alsóbogáti kastélyüdülőbe, a VillaBogartba, de bőven kárpótol az élmény és az odavezető gyönyörű út. A név ne tévesszen meg senkit, bár stílszerű lenne, de nem ennek a rövidítése:
Békés,
organikus,
gasztro,
alapos,
rusztikus,
találékony.
A falunévből képzett nevű szálláshely teljesen mást nyújt, mint az eddig megismert, a Balatontól távol eső, falusi szálláshelyek (akár a nemrég megismert Páskom Cottage). A bukolikus falusi idill a maga madárcsicsergős relatív csendjével itt is adott, de a rusztikus légkör olyan erős, hogy leszakad az ember állkapcsa tőle.
Adott egy olyan 287 fős falu, amelynek van egy 18. és egy 19. századi kastélya (Vrancsics és Festetics-Inkey). Ebből az elsőt szépen helyrepofozta az állam, a második pedig hányattatott sors után - államosítás, tsz, varroda, szükséglakások - egy német nő tulajdonában vergődött két évtizeden át. Húsz évnyi nemtörődömség után jött Blaskovich Tamás és Szelényi Orsolya, akik még Tolna megyében szerettek bele a vidéki kastélyok és kúriák világába, és elhatározták, belevágnak egy elhanyagolt, romos darab felújításába.
Hosszú kutatás után leltek rá az alsóbogáti kastélyra és épületegyüttesre, majd egyből beindult a fantáziájuk a romok láttán. Egy éves alkudozás után megvették a tulajdonostól, nekiestek az uniós pályázatoknak, és szép sorban elkezdték felújítani a hét épületből álló együttest.
Néhány pontban összefoglaljuk, jelenleg hol tartanak:
1. A kastély eléggé romos állapotban van. Hogy megóvják az atomokra hullástól, 2011-ben vasbeton födémet kapott, így statikailag biztos lábon áll, nem kell tartani az omlástól. Ez a legkeményebb dió, pályázati pénzből akarnak szállodát kialakítani úgy, hogy modern módon beépítik a tetőteret is (így pincével együtt négy szintes lesz a kastély).
2. A főintéző háza tán a második legjelentősebb épület, ez az elsők között lett kész, jelenleg hét szoba várja a vendégeket a közös helyiségek mellett. Nem spóroltak az anyaggal, gyönyörű rusztikus felújítás történt, még az olyan fifikás apróságokra is figyeltek, mint a villanykapcsolók vagy a masszív deszkákból épített padló. Egy éjszaka egy kétfős szobában 28 ezer forint.
3. A kertészlak jelenleg egy csontváz, de zajlik a renoválása, ide is szobák kerülnek majd (ez pont a két említett épület között fekszik).
4. Az aszfaltúton felfelé indulva a kápolna a következő épület, ezt az egyház újította és szentelte fel, az ő kezelésükben van a szép pici parkkal együtt.
5. A tulajék lakóháza - a sárga ház - egy egyszerű, hosszúkás épület.
6. A mellette lévő magtár az egyik legcsodásabban felújított épület, nem titkolt céljuk valamilyen díjat is elnyerni a renoválással. A magtár falait csupaszon hagyták, belül pedig az üveg és fa kombinációjával oldottak meg mindent. A frissen vágott deszkák és az ősöreg tölgyfa gerendák egyvelege, meg a konstans faillat hatja át a csarnoknyi építményt, amit rendezvényekre adnak ki.
Egy emeleti kerengőrész is van, na meg bárpult és nyílt lángú kandalló. A tetőt egy betonra felhúzott fém-üveg megoldással hidalták át, az üveg pedig speciális: egy embert is elbír és napkollektorok vannak beleépítve (20 kW-ot termel).
7. Egy hosszú épületet is megcsináltak, ez lett a veteránautók garázsa, na meg persze szintén rendezvényterem. Blaskovichéknak és barátaiknak van pár szép öreg oldtimerük, ezeket tartják itt, de igény esetén az egész terem megnyitható buliknak. Ez a terep segwayek garázsa is, innen indulnak a túrák. A padlófűtés itt is alap, mint a többi épületben.
Az építészeti jótékony tombolás után arra is maradt energia, hogy a 17 hektáros parkból 13 hektárt kitisztítsanak. Most 4500 fa, 3 km murvás út, 3 forrás, egy fürödhető-csónakázható tó és egy patak várja a természetre szomjazókat.
És a legnagyobb attrakciójuk: a terep segway. Ez az a kétkerekű jármű, amit előre-hátra dőléssel lehet irányítani, egy órás túra 7000 Ft-ba kerül.
Szerveznek csapatos túrákat árkon-bokron át, minket is olyan helyekre vitt el Blaskovich, ahol egyáltalán nem túlzás, hogy sem madár, sem más állat nem járt hónapok óta: az erdőben semmilyen ösvényt, vagy csapást nem láttunk. Kneipp-pontok is vannak a birtok körül, ezek Ausztriából lehetnek ismerősek, mezítláb kell rajtuk járkálni, jót tesz a talpnak és a szervezetnek.