Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Aktív

Kilátópont épülne a Zirci Apátság présházára

Legalábbis három BME-s diák ígéretes tervet készített róla.

Az "Építőművészet - kultúrtáj" szekcióban három fiatal tervező, Bedő László, Kovács Christopher és Vági Péter izgalmas tervet mutatott be a Zirci Apátság jelenleg lepusztult állapotú, de jó adottságokkal rendelkező présházának és pincéjének újragondolására - olvashatjuk az epiteszforum.hu-n.

A somlóvásárhelyi hegyoldalon található, klasszicista stílusban épült romra egy új épületet húznának, amely egyenrangú elemként illeszkedne a romhoz, szimbolizálva azt, hogy a múlt és a jelen egyaránt fontos. Az anyagában, szerkezetében, tömegében és térformálásában is kortárs felső elem tulajdonképpen "lebegne" a rom felett, túllógó kontúrjával és feszes távolságával védve azt.

A déli lejtőn, a hegy szoknyájánál elhelyezkedő panorámás épület ideális megálló lehetne az innen induló és ide visszaérkező turisták számára. Az elképzelés szerint az eredeti rom az érkezés helye lenne, és egyben az egyik kiállítási tárgy

Az emeleten kerülne kialakításra a büfé fogyasztótérrel és vizesblokkal. Ha jó az idő, a vendéglátás a földszinti teraszon zajlana, a fogyasztótérből a Balaton-felvidék panorámája tárulna így a vendégek elé a somlóvásárhelyi piros háztetőkkel tarkítva.

A pincébe kiállítóteret álmodtak a tervezők, ahol a látogatók kedvükre időzhetnének. Ebbe a térbe az állagmegóváson túl nem nagyon nyúlnának bele.

Hasonló tartalmak

A jégfolyosótól a hófánkpályáig – Mutatjuk, hol korcsolyázhatunk ezen a télen a Balatonnál

?>

Balatonfüreden három jégpályáját összekötő jégfolyosón is korcsolyázhatunk, Veszprémben egy pop-up rendezvényhelyszín alakul át jégpályává.

Jégfolyosóval nyitják egybe Balatonfüred jégpályáit

?>

Balatonfüred három jégpályáját összekötő jégfolyosóján is korcsolyázhatunk már ezen a télen.

10 balatoni program, amivel jól indul a tél

?>

10 olyan balatoni programot válogattunk össze, amelyekkel november 21. és december 2. között ráhangolódhattok a télre!

aktív

Jég- és hófánkpályával nyílik meg újra a veszprémi Gyárkert

?>

Újranyit a veszprémi Gyárkert Kultúrpark, ezúttal Téli Gyárkert néven várja majd a jégkorcsolyázókat, de lesz a területen hófánkpálya is.

Neked ajánlott

A