A déli után a Balatoni Bringakörút északi szakaszát is abszolváltuk, és találtunk mindent: fagyökerek, szétbarmolt bringautak és teljesen új szakaszok is léteznek. Az már világosan látszik, hogy részben a rossz nyomvonalak miatt sokkal nagyobb beruházás lesz ezt a szakaszt rendbe tenni, mint a délit, de megérné, mert csodálatos helyeken halad keresztül.

Izzasztó és nyílegyenes utcákon, csodaszép parkokon, vadiúj kerékpárutakon, viszont főleg unalmas szakaszokon és persze pokoli állapotokon keltünk át a Balatoni Bringakörút déli parti szakaszán múlt héten. Emlékeztetőül: Hubik Tiborral, a Magyar Kerékpárosklub balatoni felelősével tekertük végig a távot, miközben ő osztályozta és értékelte a látottakat és lefotózottakat. Nem hagyhattuk ki a cikkcakkos északi parti nyomvonalat sem, ahol rengeteg a déli partihoz hasonló problémába futottunk bele.

Az egyik legfontosabb, amit elöljáróban ki kell emelni, hogy gyalogosnak és kerékpárosnak - főleg a forgalmas részeken - nincs helye ugyanazon az úton, (azaz gyalog- és kerékpárúton), mert ez a forgalomban sok konfliktust eredményez. Több kommentet is kaptunk, hogy a KRESZ nem tiltja ezt még szimpla kerékpárút táblánál sem, amivel mi sem vitatkozunk, de Hubik Tibor szerint a közössé tett felület csak konfliktusokat és balesetveszélyt szül a gyalog közlekedők és a gyorsan tekerők között, ezt pedig a mi általános tapasztalataink is megerősítik.

Balatonkenese - Strandszűkület és fura felfestés

Ezúttal is Balatonakarattyáról indultunk, de Akarattyáról még a déli parti összeállításban írtunk. A szakadár faluból hamar áttekertünk az egykori anyavárosba, Balatonkenesére. Sokáig egyszerű, de szűkös kerékpárúton mentünk, ahol elég egy figyelmetlenség, nézelődés, már össze is akadt két kormány. A strand előtti részt ugyan felújították, de ez változatlanul problematikus. A táblázás rossz, a gyalogosokat szimpla kerékpárútra terelik fel, de nem kell részletezni, egy erősebb, naposabb szombat délelőtt milyen tömeg állhat itt, ami konfliktusokat szülhet a bringautat jogosan használó kerékpárosokkal. Utána is ez a rossz berögződés, a járda-kerékpárút folytatódik, majd a kikötő környékén egy sose látott öszvér jön: a Kikötő utca egy részét egy - szinte teljesen lekopott - felfestéssel leválasztották és kétirányú kerékpárútnak tették meg, ami nagyon balesetveszélyes. Pláne, amikor oszlopokat tesznek a közepére. Pluszpont jár a jelzőlámpával védett átkelőért a 71-es főúton.

Előny: kevés domborzat, több helyen jó burkolat, jelzőlámpás átkelés a 71-esen.
Hátrány: a strand előtti szakasz szerencsétlen, az útra egy oldalra felfestett kerékpárútszerűség pláne.
Osztályzat: 5/10

Balatonfűzfő - Teljesen új szakasz

Kenesét egy erdei szakaszon hagyja el az ember, ez végig aránylag minőségű, a Fűzfőre vezető szakasz is nagyon kellemes. A szép erdős rész után beérünk magába a faluba. Itt végig utakon vagy bicikliutakon lehet közlekedni, nincsenek egybeterelve a kerékpárosok a gyalogosokkal szűk járdákon. Fűzfő ennél is jobban teljesít, mivel egy teljesen új szakaszt jelöltek ki új nyomvonallal, új fejlesztésekkel. Emiatt nem kell felkaptatni a dombra, hogy megkerülje az ember óriási ívben a Fűzfői-öblöt, hanem sokkal közelebb megyünk a vízhez. A tavaszi átadás után pár hete végre a táblázást is megoldották, így két útvonal közül is választhatunk. Az új fantasztikus lett: széles (az éles kanyaroknál extrán széles!), szépen felfestett, leválasztva a gyalogosoktól, sőt, még egy pihenőhely is került ide. Külön hidat is bedaruztak az öböl egyik szűk ága fölé, amin át lehet tekerni. Az aszfalt nem a legsíkabb és a gaz már kúszik be, de reméljük, ezt a részt karban fogják tartani. Utána kifejezetten rossz minőségű burkolaton mehet az ember 20-30 métert, majd egy utcán fel a 71-esig, ahol a régi, kissé szűkös kerékpárúton lehet Almádi felé taposni a pedált.

Előny: a vadiúj szakasz szűziessége.
Hátrány: a vadiúj szakasz végén a burkolat szüzességének elvesztése.
Osztályzat: 9/10

Balatonalmádi - Új útvonal kéne

A Fűzfőből Balatonalmádiba átvezető bringaút burkolata eléggé véleményes, sok helyen a gyökerek, vagy épp a makacs fű törte fel. A városba beérve megcsapja az embert a rossz nyomvonal bűze. Ahelyett, hogy a Rákóczi Ferenc és Eötvös utcákon elvezetnék a biciklis forgalmat, kiviszik a 71-es járdájára. Szerencsétlen lakók a szomszédba se tudnak úgy átmenni, hogy ne álljon fel a veszélye egy biciklissel való ütközésnek. Ha már ütközés, a betorkolló utcák forgalma is veszélyes, sok autós nem adja meg az elsőbbséget a keresztben érkező bringásnak. A Kerékpárosklub Hubik Tiborral az élen mindezek miatt nyomvonal-módosítást javasol ezen a szakaszon. A vasúti átjáró utáni részek összességükben jók, nincs panasz a burkolatra, egyedül a Káptalanfüred újabb vasúti átjárónál rossz a helyzet, ott is a padka és a bringások logikátlan átvezetése miatt.

Előny: jó burkolat és kiépítettség a központban.
Hátrány: a 71-es út menti gyalog- és kerékpárútszörny.
Osztályzat: 5/10

Alsóörs - Padkát ne

Hosszú bringaút érkezik Almádi felől, ami meglepően széles és jó minőségű, a falu központjáig nem is lehet nagyon panaszkodni, legfeljebb annyit, hogy pár helyen már megcsúszott a töltés, nem árt időben megerősíteni. A vasútnál itt is "almádiztak" egyet, a bringaút egyenesen a keresztező útba torkollik egy padkával (és záróvonallal, amit az Almádi felől érkező biciklis át se léphetne), itt is pár apró javítás kéne csak. A később következő szakaszok szépek, simák, kellemesek, Alsóörs pipa.

Előny: egyszerű és nagyszerű kiépítettség.
Hátrány: a központban lévő vasúti átjáró környéke a padkákkal.
Osztályzat: 6/10

Paloznak -  Kurta és jó

Délen Balatonőszödnél panaszkodtunk arra, hogy amilyen kurta szakaszon érinti a Bringakörút a községet, annyira tré annak a minősége is. Északon is van egy párhuzam, a csekély Paloznakon nagyon gyorsan átér a biciklis, de mivel nem kell közben szentségelnie a tűrhető burkolat és vonalvezetés miatt, észre sem veszi ezt. Itt végig az úton, lakó-pihenő övezetben gurulunk, és ez jó.

Előny: gyorsan átérünk a falun.
Hátrány: gyorsan átérünk a falun.
Osztályzat: 8/10

Csopak - Alapoktól újragondolni

Az első csopaki házakig kellemes kerékpárutakon vezet az út, de a faluba beérve rögtön elkezd valami hibádzni. A Sport utcában vezetik a kerékpárosokat a partig, de nem az úton, hanem a műköves járdán a gyalogosok között balesetveszélyesen. Itt is csak a nyomvonalon kéne változtatni, mert végig ez a szemlélet érvényesül. És ez azért problémás, mert a part menti Ifjúsági és Örkény István sétányok tényleg sétányok, szezonban rengeteg gyalogos andalog itt, vagy igyekszik a strandra, semmi keresnivalója a kerékpáros tranzitforgalomnak. Szerencsére ezt elhagyva már utcákon, majd a külterületen jó minőségű és festőien szép környezetű kerékpárutakon lehet Füred felé haladni.

Előny: a külterületi kerékpárutak szépsége.
Hátrány: N.E.M kell a műköves gyalog- s kerékpárút!
Osztályzat: 4/10

Balatonfüred - Bornapok és bringautak

A csopaki bicikliút folytatódik Füred külterületén is, felsőbb kategóriás, mint sok más településen. Aztán egy hosszú, nyílegyenes úton vezetik le (Germering utca) a part menti sétányig, itt zömmel kerékpársávon lehet közlekedni, ami jó megoldás, viszont a burkolat nem a legjobb, a csatornafedelek pedig szabályos tankcsapdák, szintbe kéne őket helyezni. Az Aranyhíd sétányon közös és széles úton járhatnak a gyalogosok és a bringások, ez maximum strandszezon idején lehet kényelmetlen. A piktogramok legalább jelzik mindenkinek, hogy biciklisek járhatnak erre. A Tagore sétány már nehezebb dió, mindig sok a turista, akik óhatatlanul rátévednek a széles és kiváló minőségű kerékpárútra. Ráadásul ha épp rendezvény van, (mint például a mostani borhetek), akkor le is zárják a kerékpárutat és nem jelölnek ki kerülőutat (pedig akár a Gyógy tér felé lehetne). A továbbiakban jó minőségű a kerékpárút (leszámítva a szállodák előtti, eső esetén extra veszélyes kockaköves részt), a hajógyár felé vezető közúton pedig felfestett jelek figyelmeztetik az autósokat a bicajosokra. Ezután rendes és karbantartott, kátyúmentesített kerékpárút jön a városhatárig.

Előny: sok a figyelmeztető piktogram és kiváló a burkolat minősége.
Hátrány: a Germering utcai aknafedelek az út szélén, kockakő a hotelek előtti kerékpárúton és a Tagore sétány hiányzó alternatívája.
Osztályzat: 9/10

Tihany - Hanyag kezelés

Közvetlenül a part mellett halad a kerékpárút tovább, de látványos változások következnek. Míg a füredi oldalon szépen karbantartották az egészet, addig a tihanyin már kevésbé. Ráadásul a kőből épült rondellákat kell kerülgetni, amiket akár meg is lehetne szüntetni (hullám- és/vagy jégtörő funkciójuk már nincs), kiegyenesítve az amúgy szűk bringautat, és visszaadva pár négyzetmétert a Balatonnak. Az út minősége amúgy rossz, sok a kátyú is. Egy rövid szakaszon egy utcában is halad az útvonal, itt a veszélyforrás a 71-es úttal való torkolat, ahonnan gyakran jönnek nagy sebességgel autósok, pedig ott torkollik be a kerékpárút is az utcába (szóval egy torz hármas kereszteződésről beszélünk). A későbbiekben is inkább az útátjárók a problémások, a bicikliseknek sokszor nagy lejtők aljában kell hirtelen megállniuk STOP-tábláknál.

Előny: szép a táj, de tényleg.
Hátrány: gyatra a burkolat és veszélyesek a keresztezések.
Osztályzat: 4/10

Aszófő - Murva az állomásnál

A faluban aránylag jól oldották meg az átvezetést, jó burkolatú utcákon és kerékpárutakon lehet átkelni. Az egyetlen problematikus rész a vasútállomás előtti tér és környéke, itt nagyon leromlott az aszfalt állapota, murvás, morzsás, kavicsos és balesetveszélyes azoknak, akik a 71-es főút felől jönnek le nagy sebességgel, a kavicságyon simán megcsúszhatnak. A továbbiakban tűrhető kerékpárúton és egy rövid útszakaszon lehet haladni a következő község felé.

Előny: jók a külterületi kerékpárutak és szép a táj.
Hátrány: a vasútállomás előtti kavicstenger.
Osztályzat: 6/10

Örvényes - Rács és sikán

A malmáról híres falu elég pici, gyorsan átszeli az ember, a külterületi kerékpárutai pedig rendben vannak. Két problémás pont van: az egyik a kerékpárúton elhelyezett vízelvezető rácsokat jó lenne átjárhatóbbá tenni vagy arrébb telepíteni, illetve a Rozé Terasz előtti szűk S-kanyarban terpeszkedik egy nagy fa, szóval nagy az esély a biciklisek frontális ütközésére.

Előny: jó minőségű kerékpárutak, még mindig szép táj.
Hátrány: a vízelvezető rácsok és a veszélyes sikán.
Osztályzat: 7/10

Balatonudvari - Zebra helyett

Az Udvarira bevezető kerékpárút minősége egyre romlik. Ugyan nemrég leaszfaltozták a legdurvább kátyúkat, de az út peremét lassan visszaveszi a természet, feltöri a gyom. Problémás a 71-es főúton való átkelés, egy zebrán kéne áttolni a biciklit, a túloldalon pedig rögtön egy abc előtt kéne kicsámpázni egy lefelé vezető utcába. Már vannak elvileg tervek, felmerült a középsziget építése is, de valószínűbb, hogy kerékpáros átkelést jelző szaggatott sárga vonalakat festenek majd fel. Az említett lejtős utca alján jobbkanyar van, ezt sok bringás nagy sebességgel, nagy ívben veszi be, ezért ide is szükség lenne biztonságtechnikára,  Az Udvarihoz tartozó Fövenyesig aránylag jó - itt-ott gyökerek által felpúposított - bringaút visz, majd egy utcán lehet haladni, aztán jobbra fel egy hosszú kaptatón. Ide nem ártana pár piktogram és ennek a gerincútnak a védetté tétele, mert sok a jobbkezes utca, amire senki se figyel.

Előny: a burkolat minősége többnyire jó.
Hátrány: a burkolat minősége kis részben rossz, ahogy a 71-es út átkelése is.
Osztályzat: 7/10

Balatonakali - Hiányzó figyelem

Nagyon hosszú a külterületi bicikliút Akaliban. Udvari felé két szokásos probléma van: lehetne szélesíteni az utat, illetve kéne néha kezelni, pl. sűrűbben lekaszálni a burjánt. A 71-es menti kerékpárút után egy hosszú lejtőn kell leereszkedni a vasútig (nem túl jó burkolatminőség mellett), majd a vasút mentén haladni tovább. Itt nincs gond, megfelelően széles úton haladhat az ember, ahogy az egész faluban különböző utcákon kelhetünk át. Azonban a főúton való ismételt átvezetés nem szerencsés, van itt zebra, padka, forgalmas kereszteződés, minden, nem ártana egy újragondolás, átépítés.

Előny: romantikus kis utcák Akaliban.
Hátrány: sok emelkedő, néhol rossz burkolat, vacak átvezetés a 71-esen.
Osztályzat: 7/10

Zánka - A több sebből vérző község

Az északi part egyik gyöngyszeme lehetne a zánkai szakasz, de jelenlegi állapotára biciklis szakértőnk csak azt mondta, hogy "ez nem bicikliút, hanem tanösvény." Amikor arra jártunk, a dzsumbuj egész egyszerűen benőtte a sok helyen sárral, földdel borított, teljesen kezeletlen kerékpárutat, csak egy biciklis fért el rajta (cikkünk megírásakor épp lekaszálták a gazt). A ritkás karbantartás mellett Zánkafürdőnél található az északi parti útvonal egyik legbizarrabb forgalomtechnikai megoldása. Az Erzsébet-tábor gerincútja és a patak feletti főútvonali hídon a bringások is átmehetnek. Pontosabban átmehetnének. STOP-táblájuk van egy kis fekvőrendőrrel, majd egy kiegészítő tábla figyelmeztet, hogy csak a biciklit áttolva lehet átkelni rajta. Ezt normálisabban is meg lehetne oldani, pl. elválasztó korláttal és sebességkorlátokkal, mind autósnak, mind kerékpárosnak. A kerékpárút ezután átkel a 71-esen, majd nem sokkal később egy hosszú úton leereszkedik a vasúthoz (ide kéne pár piktogram és normális burkolat). A falu többi részén utcákon van elvezetve a bringaút, a burkolat minősége vegyes.

Előny: a táj itt is menti a helyzetet.
Hátrány: a zéróhoz közelítő karbantartás, gaz, mocsok és a zánkafürdői híd, ahol tolni kell a bringát.
Osztályzat: 4/10

Balatonszepezd - Észak rémkaptatója

Szepezdre beérve az első jelentős dolog az, hogy véget ér a kerékpárút, beletorkollik a 71-esbe. Aztán egy rémséges emelkedő következik, amin sok bringás inkább feltolja a járművet. Utána változatos kis utcák labirintusában vezet az út fenn a hegyen, a burkolat is változatos sajnos. Az ezután következő kerékpárút burkolata se álomszerű, de azért kutya rossznak se mondanánk. 

Előny: a panoráma a dombtetőről és a feltekerés katarzisa.
Hátrány: a feltekerés izzadsága, a rossz burkolat.
Osztályzat: 6/10

Révfülöp - Észak válasza Boglárra

Az alcímben írt boglári hasonlat nem véletlen, Révfülöpön is hasonlóan negligálják, sőt talán kényelmetlen élősködőnek tartják a kerékpárosokat az infrastruktúra alapján. Kezdődik az egész egy szörnyeteg kereszteződéssel a lakott terület elején, ahol két forgalmas úton kell átmenni a bringásoknak gyors egymásutánban, padkákkal súlyosbítva. Ezt sürgősen újra kéne gondolni, még az első súlyosabb baleset előtt. Ezután jön egy rövid bringautas szakasz, majd át a vasúton és jön egy utca, ahol érdekes forgalomtechnikai megoldást alkalmaztak: az autósokat úgy lassítanák, hogy az út széléhez simuló szigeteket építettek, így a sofőröknek szlalomozni kell. Két hiba van csak: az autósok egy része a földúttá gyalult gyepen kerüli ki ezeket, illetve a bringásoknak van annyi hely, hogy egyenesen tovább tudjanak menni, de nekik meg viacolor burkolatot fektettek le, amivel nem megyünk sokra, mert nem egyenletes. A központba érve a táblák szerint be se hajthatnánk a sétálóutcába, az út mégis erre visz, majd a forgalmas móló után jön a leghektikusabb rész a Császtai strand környékén. Rendkívül szűk a közös gyalogos és kerékpáros út, egy részen közvetlenül a tóparton visz (így ütközés esetén a vízbe borulhatunk), egy részen a strand bejárata mellett, ahol egyszerűen nincs hely a fürdőhelyre igyekvőknek és a bringásoknak, mivel még egy korlát is akadályozza az oldalsó kikerülést. Amikor arra jártunk, egy biciklis csoport és egy felhevült úr között majdnem verekedésbe torkollt egy közlekedési vita. A további szakasz már egész vállalható, de összességében Révfülöp lefelé lóg ki a mezőnyből.

Előny: amikor épp önálló kerékpárút van, akkor az jó.
Hátrány: az átkelés a 71-esen a padkákkal, a Császtai strand előtti extrém szűk szakasz.
Osztályzat: 3/10

Kővágóörs-Pálköve - Észre se veszed

A Káli-medence legnagyobb községének lenyúlik a területi csápja a Balatonig, közigazgatásilag hozzá tartozik Pálköve is. A falurész határában, a 71-es út mentén halad a kerékpárút, ami vállalható minőségű, több szót nem is érdemel.

Előny: észre se veszed, és átszelted.
Hátrány: észre se veszed, és átszelted.
Osztályzat: 7/10

Balatonrendes - Egyenesen a 71-esen!

A kerékpárút egy utcába torkollik, amiről hamar ki kell mennünk a 71-es főútra. Ez az egyetlen szakasz az egész Balatoni Körúton, ahol hivatalosan is a főúton kell menni, ami gyerekeseket akár el is riaszthat ettől. A táblázás nem a legjobb, szinte semmi infrastruktúra nem épült a bringásokra. A falu után ismét kerékpárúton lehet tovább haladni.

Előny: rendben van a burkolat.
Hátrány: nem a legjobb a táblázás és nem mindenki akar egy forgalmas főúton tekerni.
Osztályzat: 2/10

Ábrahámhegy - Legelő, nem bringaút

Újabb hosszan terpeszkedő, és elégtelen kiépítettségű település következik. Amikor az utcákon vezetik a kerékpáros útvonalat, azzal nem is lenne gond, de a külterületi kerékpárút egészen vállalhatatlan, látszik, hogy a maximális gondoskodás annyi, hogy néha lenyírják a füvet ott is, ahol az már megette a bicikliutat. És itt nem túlzunk, a kerékpárút felét felmorzsolta rég a két irányból az aszfaltot széttörő növényzet, az út csak egy sávon használható, vagy hegyibringával közlekedünk rajta.

Előny: a belterületi rész rendben van.
Hátrány: a külterületi részt felzabálta a dzsungel.
Osztályzat: 4/10

Badacsonytomaj - A jó, a rossz és a meseszép

Ábrahámhegyről megérkezünk a Badacsony régiójába. Badacsonyörs következik (hivatalosan Tomaj városrésze), ahol az előző település problémái folytatódnak: rossz, szűk, a növényzet által szétszabdalt kerékpárút jön. Örstől Tomajig tűrhető a szakasz, bár a fagyökerek sok helyen felnyomták a burkolatot. A tomaji vasútállomásnál déjà vu-nk támad (ld. Aszófő): a kerékpárút egy borzasztóan rossz minőségű térbe torkollik, kövek, kavicsok, murva, echte mountainbike-pálya következik. Utána kis utcákon vezetnek ki a 71-eshez, ahol az átkelést nagyon rosszul oldották meg zebrával, padkával, mindez egy meredek és szűk emelkedő végén. A kitáblázás nem elégséges, de azért eljut az ember a Római útig. Ez a Badacsony körútja a hegyoldalban, nagyon romantikus, gyönyörű panorámaút, ami fel-le hullámzik, és még a burkolat se rossz. Mivel van autóforgalom itt, szükség lenne piktogramozni.

Előny: talán a legszebb panorámaszakasz a Római úti és a burkolat se rossz.
Hátrány: a vasútállomás előtti tér széttöredezett burkolata és az átkelés a 71-esen, padkával, zebrával.
Osztályzat: 4/10

Badacsonytördemic - Madám, ez makadám!

A Római út folytatódik a Badacsony oldalában (sajnos piktók nélkül), majd jön egy fura szakasz, amin a Kerékpárosklub is módosítana. A Debreczenyi Gyula utcán vezet ugyanis a vasúthoz az utunk, de ez végig kis méretű macskakővel van borítva, egy tompítás nélküli országúti kerékpárral ez olyan lehet, mint a Párizs-Roubaix verseny. A javaslat az lenne, hogy ennek egy része levágható lenne az egyirányú, de bringások számára kétirányúsítható Zöldfa utca bevonásával, azaz menjen erre az útvonal. 

Előny: itt is ütős a táj.
Hátrány: ütős a burkolat is az egyik hosszú lejtőn/emelkedőn.
Osztályzat: 3/10

Szigliget - A külterület romantikája

Az egyik legmeghittebb szakasz a szigligeti, ami a falu egyetlen házát sem érinti, végig annak külterületén halad. Az utak általában jó minőségűek, kellő szélességűek, bár domborzatilag hullámzó vonalvezetésre kell felkészülni. Ami különösen szimpatikus volt, hogy a végtelen hosszúságú, nyílegyenes Lesence-völgyi kerékpárút szigligeti szakaszán a gyökérfeltöréseket úgy előzték meg, hogy hagyták a francba az aszfaltborítást, betonnal öntötték ki a veszélyeztetett részeket. És még az illesztések is jók lettek!

Előny: szép a táj, és jó lett a betonozás, talán az legyőzi a gyökereket.
Hátrány: elég hullámos a vidék, sok az emelkedő és lejtő.
Osztályzat: 7/10

Balatonederics - Háború a gyökerekkel

Egészen elképesztő miniháborúk dúlnak a Kárpát-medencében, egy ilyet vív Balatonederics is a kerékpárútjait fenyegető fagyökerekkel. Az ádáz harcban egyelőre a gyökerek állnak nyerésre, pedig a község igyekszik lemarni a burkolat felső rétegeit, ahol ez szükséges, de a küzdelem folytatódik. Még egy apróság: a 71-84-es utak csomópontjánál elég vacakul oldották meg a vasúti átjárót, labirintuskorláton kell áttolni a bicikliket.

Előny: megnézhetjük kicsiben, ahogy a természet győz a civilizáció felett.
Hátrány: ez a győzelem a bringánk kerekének fáj.
Osztályzat: 4/10

Balatongyörök - Na, így kell bringautat építeni!

A falu határában először a szokásos - és elég szűkös - kerékpárúton roboghatunk, majd jön egy pont, amikor kinyílik a világ, szétpattan az univerzum: európai minőségű, szélességű, hosszúságú kerékpárút következik, amit nemrég építettek ki. Elképesztő élmény egy olyan úton tekerni, aminek a minősége is jó, a felfestések és táblázások is rendbe vannak, és még a golfpályában is gyönyörködhetünk. Az egyetlen hiba, hogy a szélén elhelyezett murvát felhordja a bringás és az időjárás az útra, azt meg senki sem takarítja le. Esetleg még némi felfestéssel, táblákkal lehetne figyelmeztetni a nagy lejtő aljába érő kerékpárosokat, hogy lassítsanak, jön a kanyar. Ezután a vasút mentén halad az út kilométereken át, néha autóknak is megnyitva, de ez zömmel akkor is a biciklisek birodalma.

Előny: mindenhol olyan kerékpárút kéne, mint a most átadott új szakasz.
Hátrány: egy-két gyökér itt-ott, na meg a veszélyes lejtő.
Osztályzat: 8/10

Vonyarcvashegy - A tehermentesítés mesterei

Szép nagy beruházást toltak végig Vonyarcon, amikor saját marinát, azaz vitorláskikötőt építettek a falunak. Ha már lúd, legyen kövér, építettek hozzá egy kerékpárutat (szigorúan elhagyva a járdát, a gyalogosnak úgyis jó a bringaút is). A lényeg, hogy Vonyarcra érve jó ideig a vasút mentén jövünk egész jó minőségű utakon, majd jön az átverés az új szakasszal. A Fürdő utcai vasúti átjáró környékén választhat a bringás: vagy átmegy a síneken, és a régi, kissé zötykölődős, kissé szűk régi bicikliúton megy tovább az Iskola utcáig, vagy továbbhajt egyenesen, aztán több bal-jobb kombináció után ugyanoda lyukad ki. Az még hagyján, hogy építettek egy part menti bicikliutat, ez jól is kisülhetne, mint Fűzfőn. De az indok, amivel az EU-s forrásokat lehívták erre, egyenesen parádés: a 71-es főutat tehermentesítik vele a kerékpáros forgalom alól (miközben fentebb írtuk le, hogy létezik a főúttól amúgy messze a part felé eső alternatíva). Azon már felesleges is rugózni, hogy az új kerékpárút is töredezik, szakadozik. Mindenesetre a hátralévő külterületi szakaszra legalább nem volt panasz.

Előny: szép új kerékpárút épült...
Hátrány: ...de minek is?
Osztályzat: 7/10

Gyenesdiás - Egyenesen át

A keszthelyi szuburbiához tartozó faluban jól oldották meg a bringások átvezetésének gigászi feladatát. Egyszer kell átkelni a vasúton, aztán aránylag jó minőségű bringaúton lehet áthasítani a településen, viszonylag minimális beépített területet érintve. Persze a gyenesdiási vasútállomásnál egy rövid szakaszon a sűrű gyalogosforgalom ellenére itt is közös gyalog- és kerékpárutat építettek. A további szakasz kellemes, kivilágított, erdős, nincs rá panasz.

Előny: szép az erdős szakasz, jó a burkolat.
Hátrány: a vasútállomásnál gyalog- és kerékpárút van, ennek itt sem lenne helye.
Osztályzat: 8/10

Keszthely - Cikkcakk-város