Ha nem is mézeskalácsházikó, de mindenképpen mesebeli építmény a balatonarácsi domboldalon szerényen megbúvó Arácsi Cukrászda. Apró belterében a finomabbnál finomabb süteményeken kívül könyvsarok is található, a vendégeket pedig a korábban Budapesten vízépítő mérnökként dolgozó tulajdonos, Kara Zsuzsanna fogadja, aki a kezdetekről és a célokról is mesélt nekünk, miközben francia meggyest, sült túrótortát és répatortát kóstoltunk.
A parttól távolabbi, „felső-füredi” utcában könnyen észrevehető a cukrászda: fából faragott királyfi, állatfigurák díszítik a kerítés tetejét: első ránézésre a Brémai muzsikusok ugranak be, de aztán rájövünk, hogy mindössze a fafaragó fantáziája szülte véletlenszerűen az állatokat. A hely méretére jellemző, hogy az autóval érkezők számára mindössze két parkolóhely áll rendelkezésre, P1 és P2 felirattal. Tanácsosabb tehát gyalogszerrel érkezni – a balatonarácsi vasútállomástól bő negyedórás séta enyhe hegymenetben pont arra jó, hogy kellőképpen megéhezve üljünk le.
Ottjártunkkor metsző, hideg szél fújt, így a kerthelyiség helyett belül keresünk helyet. Az apró – itt majdnem minden apró! – asztalok közül az ablak melletti kis kuckót választjuk. Balkéz felől óriási (az egyetlen, ami nem apró!) cserépkályha uralja a teret, jobbkézre pedig a pult látszik. A pulttól jobbra, hátul még 2-3 asztal látunk, míg a pulttal szemben a másik, akadálymentesített bejáratot találjuk, ahonnan a kerekesszékesek által is használható mellékhelyiség nyílik. Itt is és a bejárat mellett is könyvespolcokat látunk, ezek szerepéről kicsit később.
A falakat sütőeszközök és -formák, sütemények fotói és egy hatalmas, kézzel írt idézet díszítik. Ez utóbbit a tulajdonos időnként frissíti. Jelenleg egy Kowalsky meg a Vega rigmust olvashatunk, ami bájos ellentmondásnak tűnik egy, a békebeli cukrászdákat idéző helyiségben. Leülve elfeledkezünk róla, hogy ez egy cukrászda: inkább egy klubhelyiségben érezzük magunkat.
A pult mögül előkerül a tulajdonos, Kara Zsuzsanna, aki kedvesen érdeklődik, mit fogyasztanánk. A hely slágerére hajtunk, így neki szegezzük a kérdést, mit javasol: „A Rákóczi-túrós a kedvencem, sajnos azonban most nincs” – árulja el. Helyette sült túrótortát kérünk házi lekvárral, valamint répatortát és francia meggyest.
A répatorta (400 Ft) egyfajta lakmuszpapírként működik, hiszen minden cukrászdában találunk belőle, így könnyen összahasonlítható. Az eredmény lenyűgöző: a tészta éppen csak annyira száraz, hogy ne legyen zavaró. Az ízek harmonizálnak egymással, a torta tetején virító fehér máz először kifejezetten édes, majd – ahogy a cukor elolvad – előkerül a citrom pikáns íze is. A 460 Ft-ért kapható francia meggyes – szilvás és almás kivitelben is van belőle – ebben a formájában valójában egy nem létező sütemény: a klasszikus rétes megbolondítása a rácsos süteménnyel. A sütit kifejezetten a tulajdonos gyúrta, alakította ilyenre. A végére hagyjuk a házi baracklekvárral (150 Ft) tálalt sült túrótortát (500 Ft). A Semiramis cappuccino jólesően csúszik a sütik után. Szemünket a Tamás-szörpökön legeltetjük, de a sütikkel annyira elteltünk, hogy sem a fekete szeder, sem a menta, sem a levendula, de még a bodza és a málnaszörpnek sem jut már hely.
„2011 októberében nyitottunk, – meséli Zsuzsanna – nem hirdettük a helyet, inkább az emberekre bíztuk a dolgot”. Az ötlet bevált: Arácson és Füreden is szájról-szájra járt a cukrászda híre, ahol „szívvel és lélekkel készülnek a sütemények”. Zsuzsanna korábban vízépítő mérnökként dolgozott, ám egy idő után úgy érezte, ki kell szállnia a mókuskerékből. Gyerekkorában folyamatosan a konyhában lebzselt: sütött, illetve a recepteket tanulta a rokonoktól. Amikor úgy érezte, eljött az idő, akkor meglépte azt, amit kevesen: a fővárosból leköltözött Balatonarácsra és megnyitotta a cukrászdát. Ismerősei egyrészről őrültnek nézték, hiszen ki nyitna cukrászdát a cukrásznagyhatalomként is ismert Füred mellett, másrészről helyeselték a döntést: „Azt mondták, most vagyok igazán a helyemen” – mondja Zsuzsanna. A falakat díszítő konyhai eszközökről elárulja, hogy mind a sajátja: „16 éves korom óta gyűjtögetem ezeket és a különböző recepteket is”.
Az őrültségnek hangzó döntés végül helyesnek bizonyult, ahogy az is, hogy az emberek szájára bízták a marketinget: a cukrászdának hamar híre ment. „Valójában nem is kizárólag cukrászdában gondolkodtunk, hanem inkább egyfajta közösségi térben.” Ennek bizonyításaként a könyvespolcokra mutat Zsuzsanna: a Hozom-viszem könyvsarok nyílt könyvtár, ahol a vendégek szabadon olvashatnak, a könyveket, folyóiratokat haza is vihetik. A kérés cserébe az, hogy hozzanak másik könyvet. „Ez a rendszer többé-kevésbé működik” – tudjuk meg.
Ha a közösségi könyvtárban nincs is tülekedés, az arácsi krémes egyértelműen a hely különlegessége. Nagy sajnálatunkra ez sincs jelenleg a kínálatban, de Zsuzsanna nevetve mondja, hogy nehéz is kifogni: „Valódi Canossát járnak érte” – mondja nevetve, s mi elhisszük neki. Amíg beszélgetünk, 3-4 vendég is érkezik. Ki tortarendelést ad le, ki csak beugrik egy pillanatra, de egy dolog mindegyikőjük esetében közös: Zsuzsanna régi ismerősként üdvözli őket, és széles mosollyal megy a pult másik oldalára. Mi pedig a távozáskor már az ajtóban megfogadjuk, hogy jártunkban-keltünkben még visszatérünk, már csak azért is, mert az arácsi krémes íze már így, ismeretlenül is hiányzik.
