Az ingyenes térképen a kutyával is látogatható balatoni éttermeket, szállásokat, strandokat, állatorvosokat találhatjuk meg.

A balatonföldvári kutyás strandon mutatták be május 27-én azt a térképet, ami a Balaton kutyabarát helyeit mutatja be egy kis kutyás etikával megspékelve.  A két hivatalos kutyás strandon kívül (földvári és fonyódi) 22 szálláshely, 10 borászat, 21 étterem és cukrászda, 15 turisztikai látnivaló és 10 állatorvos is látható a térképen, aminek nyomtatott verzióját hamarosan a balatoni turisztikai irodákban és a nagyobb városokban szórják szét, még teljesebb képet pedig a kutyabarat.hu online adatbázisa biztosít.

Jelenleg körülbelül 430 kutyabarát szolgáltatás áll rendelkezésre a Balatonnál,  a kutyás kikapcsolódás lehetősége pedig körülbelül 10 ezer családot érint Magyarországon, ezért a Balaton turizmusát tekintve is egyre fontosabb a kutyabarát helyek kialakítása – mondta el a sajtótájékoztatón Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

„Míg kezdetben a szolgáltatóknak el kellett magyarázni, hogy miért érdemes nyitni a négylábúval érkezű vendégek felé, addig mostanra mind többen szeretnének csatlakozni a kutyabarát helyek listájához” – számolt be a térkép készítése során szerzett tapasztalatokról Sziládi-Kovács Tibor, az élménykalauz és kutyabarat.hu oldal alapítója.

Szerinte néhány figyelmesség is elég ahhoz, hogy a gazdik és a kedvencek jól érezzék magukat egy helyen, például itatótál vagy egy kis jutalomfalat. Az etika betartása a kutyások részéről kiemelt jelentőséggel bír, ezért azokat az alapvető elvárásokat is megfogalmazták online és nyomtatott formában is, amikre érdemes figyelni, ha kutyával indulunk nyaralni vagy étterembe, ezen kívül a vízparti szúnyogveszélyre és a szívférgesség szűrés fontosságára is felhívták a figyelmet.