A fél Balaton az ő sütijeit eszi

Van, akiből úgy lesz cukrász, hogy elmegy szakközépbe, cukrászdában gyakorlatot szerez és évek múlva leteszi a mestervizsgát. Más – ahogyan azt Sütis Móni, azaz Kövérné Kalmár Móni tette – előbb újságíró, teológus, közgazdász, lakberendező és kultúrtörténész lesz, közben szül négy gyereket és nekivág egy sikeres gasztroblognak. Aztán ellátja a fél Balatont isteni tortákkal és süteményekkel. Erre a pályára kíváncsiak lettünk.

A gyenesdiási kertes ház igazi családi otthon: képek és gyerekkéz készítette ajándékok itt és ott, jár a mosógép, a falra tűzve teleírt fehér A4-es lap: „Mi legyen az ebéd?” Az egyik gyerek viccből odaírta: szeretet. „Mondtam is nekik, amikor nagyon fáradt voltam, na, gyerekek, ma ez lesz az ebéd” – ad betekintést egy négygyermekes dolgozó nő mindennapjaiba Kövérné Kalmár Móni, vagy ahogy még többen ismerik, Sütis Móni.

Ez a derű és a könnyedség, amivel életéről beszél, nem csak belőle árad: sikerült belecsempésznie a süteményeibe. Nem a mértani pontossággal kimért geometrikus formákról,  a szivárvány minden színében pompázó krémekről, vagy marcipánrémségekkel zsúfolt tortákról ismerjük meg a Móni süteményeit, hanem a rengeteg friss gyümölcsről, a könnyű krémekről, és lehet, hogy egyik-másik süti kicsit még csálén is áll, de legalább látszik, hogy nem műanyagból van, és az is, hogy emberi kéz által készült. 

Kóstoltunk ilyet legutóbb Balatonfüreden a Pazar Coffee Company-ban, azelőtt Szigligeten a Várkávézóban, Keszthelyen a Paletta Bisztróban és Balatonföldváron a Szélcsendben, és ha rákérdeztünk, rendre egy nevet hallottunk: Móni, a sütis Móni. Mindig újít, nehogy a törzsvásárlók ráunjanak, úgyhogy ha egyszer megszeretjük a toledói gyümölcstortáját vagy a zabkekszes-csokis tejszínes tortát, drukkolhatunk, hogy még repertoáron legyen.

Ürességből a boldogságba

Iskolásként még újságírónak készült, gyártotta szépen az iskolaújságokat, de azt nem tudta, hol tanuljon ahhoz, hogy profi váljon belőle. „Jött a kamaszkor, és egy cél lebegett a szemem előtt: kikerülni a szülői kontroll alól, hogy senki ne mondja meg nekem, hányra menjek haza” – meséli nevetve. A család egyik ágon vendéglátós volt, és Móni unokatestvére Keszthelyen tanult, így őt követte a vendéglátóipari szakközépbe.

Őszintén mesél arról is, amit más talán szívesebben takargatna, titkolna, talán ez is az egyik titka blogja sikerének. „Középiskolában meglehetősen lezüllöttem – a kábítószerezőket megvetettem, mert én „csak” cigiztem és ittam. Ennek az lett a vége, hogy ott álltam 18 évesen, és úgy éreztem magam, mintha nyolcvan lennék. Megcsömörlöttem. Ekkor sodorta elém az élet egy volt osztálytársamat, aki elvitt magával egy gyülekezetbe, ettől más irányt vett az életem. Nekem a hit segített, mert pótolt valamilyen hiányt az életemben."

A teológiai főiskolán szerzett diplomát, és közben egy kis helyi lapnak kezdett el írni. Az ott töltött kilenc év alatt született négy gyereke, és a negyedik születése után hagyta abba az újságírást. Az írás egy idő után hiányzott neki, ezért 2008-ban blogolni kezdett, hogy lemérje, van-e érdeklődés az írásaira. Sütireceptjeire hamar ráharaptak az olvasók.

Közben folyamatosan kereste az új kihívást, ami az újságírás helyére léphetett volna. „Szeptemberben mindig rám tört a tanulási kényszer. Megvettem az aktuális felsőoktatási tájékoztatót, és amint lehetett, jelentkeztem valahova. A legkisebb gyerekem féléves volt, amikor beiratkoztam a rabbiképző kultúrtörténeti szakára. Utána jött a lakberendező tanfolyam, és a közgazdász szak volt a legutolsó. Akkor a férjem azt mondta: „a tanulás nagyon jó hobbi, de egy kicsit költséges.” Ideje volt pénzt keresni.

Hozzál három tortát!

Olyan foglalkozás kellett, ami minden nap bevételt hoz. A négygyerekes család élete éveken át teljesen kiszámíthatatlan és tervezhetetlen volt. Móni eldöntötte, hogy nem akar még egy olyan karácsonyt, amikor december 23-án még nem tudja, miből vesz ajándékot, mert nem jött meg a pénz. Egy anyagilag nehezebb időszakban eljött az a nap, hogy egyetlen ezresük maradt. Mit lehet ennyivel kezdeni? Jól érezni magukat még egyszer, all in, aztán lesz, ami lesz. Innen kezdve pedig, ami történt, mesének tűnik.

Beültek a keszthelyi Part kávézóba, amit Móni férjének gyerekkori barátja Mayerhoffer László vezet. Már kifelé mentek az ajtón, amikor a Tofinak becézett Mayerhoffer Móni után szólt: „Te, nem akarsz nekem sütiket sütni?” – Móni rábólintott. „Jól van, akkor holnapra hozzál három tortát!” Móni arra sem emlékszik már, hogyan és miből sikerült összeszednie az alapanyagokat. A torták mindenesetre olyan jól sikerültek, hogy újabb háromra kapott megrendelést. Így kezdődött minden. A Partban kóstolta először Móni sütijét Bezerics Dániel, a Paletta Bisztró tulajdonosa, Bezericsnél a szigligeti Várkávézó tulajdonosa szeretett bele a sütikbe, Szigligeten pedig a Szélcsend kávézóé.

A nyári időszakban húsz helyre szállít, télen ez tizenkettőre csökken. Naponta tizenöt-tizenhét féle tortát süt, hetente körülbelül 400 darabot. „Van az a mennyiség, ami felett úgy érzem, hogy ez a munka robot. Egy-két hónapja rádöbbentem, hogy le kell adnom valakinek a feladataimból, különben minden öröm kiveszik belőlem. Úgy éreztem, annyira meggyötör ez az egész,  se vége, se hossza a munkának, állandóan csörög a telefonom, még szombat és vasárnap este is. Valahol tudni kell azt mondani, hogy elég, ennyit tudunk. Nem könnyű, mert mindig szeretem a határokat feszegetni. Mindig úgy érzem, hogy abból tanulok, mindig abból nőttem, hogy mindig egy kicsit tovább és tovább mentem.”

Azóta van segítsége, akinek hála van újra élete és visszatért a kísérletező kedve. Ennek bizonyítéka a mákkal, túróval és meggyel töltött, réteslapokkal rétegzett gibanica. A torták elnevezésének története van: Peter Falk előtti tisztelgés jele a Columbo szelet, a Friedman torta pedig egyik egyetemi barátjáról kapta a nevét. „Ez egy darab örökkévalóság” – jegyzi meg mosolyogva Móni. „Mondtam neki, hogy a halhatatlanságához én, a magam eszközeivel hozzájárultam, mostantól rajta múlik.” A sütiket úgy találja ki, hogy lát egy fotót, recepteket nézeget és a kép alapján elképzeli, hogyan csinálná meg, vagy neki hogyan tetszene.

Te csak marcipánvirágokat rakosgatsz a tortára?

Amikor megkérdezik tőle, hogyan lehet valakiből cukrász, mindig visszakérdez: „Ugye nem hiszed azt, hogy abból áll a munka, hogy állsz a háromemeletes torta mellett és marcipánvirágokat rakosgatsz rá? Képzeld mellé azt is, hogy a hét minden napján fél ötkor kelsz és adott esetben tizenegykor fekszel le, mire minden elkészül. Miközben folyamatosan állsz és dolgozol. Mondják az emberek: Milyen jó, hogy ennyi helyre szállítotok! Persze, nagyon jó, de mögötte rengeteg munka van, és áldozatot kíván a családtól. A házimunkában mindenkinek sokkal jobban ki kell venni a részét, férjem és a két nagyobbik gyerekem pedig mindig szállít, amikor itthon vannak.”

Móni szerint népszerűségének egyik oka, hogy nem cukrászaggyal gondolkodik. „Aki a rendszerben végzett, aszerint gondolkodik és elhelyezkedik egy átlagos cukrászdában, az lehet, hogy egész életében nem lát vajat, tejszínt, és azt szokja meg, hogy okosítószerekkel kell dolgoznia. Az lesz természetes, hogy jilk pasztát tesz a piskótába, amitől négy nap múlva is úgy néz ki, mintha most vetted volna ki a sütőből. Vesszőparipám a margarin meg a hulala (növényi tejszín, amiből a műhabot csinálják), e kettő ellen minden erőmmel harcolok”.

Ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgozik, amik egy háziasszony konyhájában is megtalálhatók, minden „gyorsító, könnyítő anyagot” mellőzve. Igaz, mondja Móni, mindenbe nem lehet a legeslegjobbat tenni, mert még az északi parton is gondot okoz megfizetni azt a sütit, amit a kétszer olyan drága ricottából vagy mascarponéból sütne. Most új helyre, a gyenesdiási strandtól 500 méterre költöznek az üzemmel együtt, ahol hozzájuk kerül egy komplett kávézó is. Így kiderül hamarosan, lesz-e Mónisüti cukrászda, amit ugyan sokan várnak, de Móni eddig nem gondolkodott ebben. Sok papírmunkával, hivatali ellenőrzésekkel jár, amihez nem fűlik a foga.

Most örül, hogy van ideje ismét új tortákat kitalálni, blogot írni, talán nemsokára könyv is születik az írásaiból. Elszállni a sikertől úgysem fog – vidéki lányként őt ilyennek nevelték –, de a jó szóért ő is hálás. Kapott egy levelet egyik olvasójától, aki az ő almás sütijével nyert meg egy versenyt. „Az olvasók azt hiszik, hogy a visszajelzés nem fontos, pedig az” – mondja, miközben egy szelet vág a gibanicából. „Szerintem szeretni fogják.”