Talabér Gyula – akinek feledésbe merült életműve csupán az elmúlt néhány évben kapott figyelmet – rövid élete sajátos példaként hozható fel a XX. századi Magyarországgal, azon belül pedig a Rákosi- és a korai Kádár-korszakkal kapcsolatban. Adott egy olyan társadalmi osztályból származó férfi, akinek nem kedvezett az 1945 utáni időszak, de ennek ellenére megpróbált alkalmazkodni ahhoz. Meg is találta a helyét benne, de miközben kenyérkeresete és magánélete is rendeződött, egyre inkább régi hobbija, a fényképészet felé fordult, ami – legalábbis a béketáboron belül – rövid idő alatt nemzetközi elismertséget hozott számára. Komoly művészi karrier bontakozhatott volna ki, de Talabér még a kádári rendszer igazi enyhülése előtt, kevesebb mint negyven évesen meghalt és életműve feledésbe merült. A Balaton elhivatott fotósa volt – és ünnepelt fotósa lehetett volna.
Március, Vitamin és Czigaretta
Apai ágon középnemesi családból származott. Balatonfüreden született 1924. április 3-án a Csók utcában található Ágnes-villában. Édesapja a Zala vármegyei Sárszegen, saját birtokán gazdálkodott, de Füredre nősült: az egyik tekintélyes helybéli család lányát, Kenyeres Máriát vette el. Az ifjabb Gyula elemi iskolába ide járt, majd Székesfehérvárra került, a Magyar Királyi Szent István Középfokú Gazdasági Tanintézet és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Állomáshoz, ahol 1943-ban végzett, majd a Magyar Agrártudományi Egyetem padjait koptatta 1948-ig. Ebben az évben vette feleségül Borbáth Ilonát Mezőszilason. Két évvel később megszületett első gyermekük, Tamás, akit idővel két másik követett: Judit és András.
Eközben érdeklődése a műszaki dolgok felé terelte. Ezek egyike volt a fényképészet, amelyet már ifjú korától űzött, hamarosan pedig legkedveltebb időtöltésévé vált. Már 1938-ban elindult az Országos Diákfotó Kiállításon Lápvirág, valamit Tél című fotóival.
Ahogy ő fogalmazott a kezdetekről: „Részben tanulmányaim folytatása közben, részben pedig utána […] mikrotechnikával és mikrofényképezéssel foglalkoztam.” Pár évvel később, 1943-ban a Masztaba Fotókiállításon bukkant fel a neve. Itt a kiállítók között egyetlen mezőgazdász hallgatóként lelhető fel az akkor elsőéves Talabér Gyula neve, aki 4. helyezett lett Március, Vitamin és Czigaretta című fényképeivel.
A második világháborút követően igyekezett igazodni az új rendhez. A FÉKOSZ-nak, majd a DÉFOSZ-nak alakulásától, a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek 1950-től tagja lett. Rövidesen munkát is talált: 1951-től állattenyésztési előadóként dolgozott az Állami Gazdaságok Veszprém Megyei Központjában, majd rövid idő múlva másik állást szerzett és kertészeti kutatóként a Balatonakali Kísérleti Telepen dolgozott. Talabér azonban hiába ért révbe, feleségének és neki is tragikus sors jutott osztályrészül. Előbb a férfi halt meg 38 évesen 1962-ben, majd fél évtized múltán követte őt háromgyermekes özvegye 39 évesen. Talabér sírja a balatonfüredi katolikus temetőben található.
Fotózzuk körbe a Balatont 1954-ben!
Hogy a háború utáni években mikor kezdett komolyabban fotózni, a források nem árulják el. Az bizonyos, hogy az 1950-es évek derekán már felfigyeltek tehetségére, amiben alighanem szerepet játszott barátja, az ismert ifjúsági író, Lipták Gábor (1912–1985). Lipták volt Talabér Gyula első gyermekének, Tamás keresztapja. Vélhetően az ő révén Talabér 1954-ben Zákonyi Ferenccel (1909–1991), az 1945 utáni Balaton-kultusz meghatározó alakjával, dolgozhatott fotósként. Ennek eredményeként jelent meg ez évben az a diafilm, ami az Utazás a Balaton körül Kenesétől Keszthelyig címet viselte és 105 színes kockából állt. Egy évvel később, 1955-ben ez a munka folytatódott: a 80 színes kockából álló új diafilm a Tihanyi félsziget címet kapta. Az 1950-es évek végétől Talabér már országos szinten bekapcsolódott az amatőr fotós mozgalomba. 1958-ban sikerrel kérte felvételét a Budapesti Fotóklubba.
Egyszerű és díjnyertes
A mára elfeledett Talabért szakmai berkeken belül rövidesen komoly tisztelet és elismerés kezdte övezni. Díjakat nyert, külföldön (pl. Prágában, Halléban) is kiállították fotóit. Azonban rohamosan hanyatló egészségi állapota alig néhány évvel ezt követően meggátolta abban, hogy igazán ki tudja bontakoztatni ez irányú tehetségét. A képek hűen tükrözik Talabér művészeti hitvallását. Elsődleges célja a hétköznapi élet pillanatainak megörökítése volt, ezért nem nevezhető klasszikus értelemben vett művészfotósnak: alkotásai nagyon emberközeliek, témái a mindennapokból táplálkoznak, akár embereket, akár épületeket, akár a természetet fotózta.
Egyik legsikerültebb – és a maga korában legnagyobb elismerés övezte – képe, a Valentyin Katajev szovjet író ifjúsági regénye után keresztelt Távolban egy fehér vitorla volt. Egy olyan pillanatot sikerült elkapnia, amikor a Balaton fölött repülő két sirály és a vízen úszó, egyúttal azon visszatükröződő vitorlás szinte megkülönböztethetetlenek egymástól, eltelik némi idő, amíg az eltérés érzékelhetővé válik.
Ugyanakkor a már-már kommersz, de helyesebben talán egyszerűnek nevezhető témák felé hajló témaválasztás sokkal inkább jellemzi Talabért. Ez teszi különösen értékessé fotói többségét a (hely)történészek számára is. A korabeli Füred számos apró részletét örökítette meg, ezen felül azonban – tágabb horizontról szemlélve mindezt – nem „csak” a füredi élet részleteit lelhetjük fel, hanem például a manapság oly divatos retró jegyében a korai Kádár-korszak hajviseletének, ruházatának, gesztusainak is gazdag tárháza e fotók sora: van fotója, ahol a kikötőben hulahoppozó hölgyön megfigyelhető kockás nadrág, a jampeces nagyszemüveg, másikon a fagyiját majszoló kislány viselete korjelző.
Füredi munkások, téli csend
De figyelme nem csupán a turisták által látogatott nyári Füredre terjedt ki: fotózta a település fölött húzódó Koloska-völgyet, a Füredhez csatolt Arács falusias házait, a kikötőben a hajókat, a halászokat, kocahorgász kisfiúkat és a hajógyári munkásokat. A falusi részen pedig a fürdőteleptől feljebb a piacot, az árusokat, a hétköznapi embereket, a pályán sportoló fiatalokat, de tárgyakat is: egy poharat, egy horgonyt, a piacon árusított kalapokat. Színes mozaikok alkotják tehát füredi hagyatékának zömét.
Füredi, balatoni lakos lévén, nem okozott számára nehézséget, hogy télen is használja gépét. Téli fotóin nemigen láthatunk embereket: nyári képei közül sok élettel teli, télen a csendet, a nyugalmat ragadta meg. A fényárnyék-játéknak Talabér egyébként is mestere volt, a tél fehérsége különösen tág teret hagyott számára. A füredi Kossuth-kútház, a távolban magasodó tihanyi templom, a Balaton jege – egy-egy szilánkja a régmúltnak.
E szakmai sikerek, amelyeket 1958 és 1960 között aratott Talabér Gyula, azt látszanak alátámasztani, hogy komolyabb fotós karrier várhatott volna rá. Mint azonban már esett róla szó, 1961-től egészsége folyamatosan romlott és 1962-ben fiatalon elhunyt. Miközben pályája csonka maradt, fennmaradt képei hitelesen tanúskodnak a korabeli Balatonfüred és a Balaton mindennapjairól.
