„Munkaidő alatt szeszesitalt fogyasztani tilos!” – hirdeti a felborult traktort ábrázoló plakát, nem messze egy másik poszteren pedig a „Gondolj a nyári kirándulásra, gyűjts iskolai takarékbélyegre!”-felhívás repít vissza minket a hatvanas-hetvenes évek városi utcáinak hangulatába. A korabeli film- és színházplakátok vagy az április negyedikei és május elseji ünnepségeket hirdető poszterek között nehéz is lenne nem a rendszerváltás előtti világban érezni magunkat.
Pedig csak Veszprém várnegyedében járunk, egy borongós téli délutánon, a 90 éve született Szilvásy Nándor plakátjainak kiállításán, ahol éles a kontraszt a szürkébe boruló belvárosi utcák és az ötéves tervet vagy a virágzó szocializmust hirdető színes grafikák között.
A plakátok azonban nem csak a nosztalgiát ébresztik fel, nem csak egyszerű kordokumentumok, mert olyan derű és szellemesség árad belőlük, ami miatt teljesen releváns az egyik nézelődő kérdése a teremben: „Ezek tényleg kint voltak az utcákon?”
„Minden munkájáról sütött az ötletesség”
A mai, sokszor a nagy filmstúdiók által kőbe vésett sablonplakátok korában tényleg hihetetlen, hogy a korabeli hirdetéseken ennyire szabadjára engedhették a fantáziájukat az alkotók, bátran értelmezhették vagy adhattak ízelítőt a saját módjukon az adott színházi előadásról vagy egy filmről. Így sejteti a film drámáját vézna alakjaival a Szomjúság posztere, vagy így vonzza be a kíváncsi tekintetet a Thália Kafka-előadását hirdető, rideg hangulatot árasztó kép.
Szilvásy esetében azonban nem kell annyira szabad értelmezésre gondolni, mint a Star Wars-rajongók által szerte a világban csodált, pszichedelikus Helényi Tibor-féle A jedi visszatér-plakátra. A magyar grafikusok a filmek vagy a színházi darabok ismeretében alkottak, ám mivel sokszor versenyeztették őket egy-egy megbízásért, igyekeztek egyedi megoldásokat alkalmazni. „Szilvásy amiatt biztosan kiemelkedett a mezőnyből, hogy fantasztikusan rajzolt, és minden munkájáról sütött az ötletesség” – válaszolja kérdésünkre Hegyeshalmi László, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója, aki egyben az életmű-kiállítás egyik kurátora.
„A korabeli plakátgyártás iránt érezhető a fokozódó érdeklődés, talán most már eltelt annyi idő, hogy már más szemmel nézhessük ezeket a munkákat” – folytatja kérdésünkre az igazgató, aki személyesen is ismerte a több szálon Veszprémhez és a Balaton-felvidékhez kötődő művészt. Hogy milyen értéket képviselnek ezek a festmények, azt jól jelzi, hogy a kiállításon nem látható, de a Budapest Poster Gallery-ben megtalálható Nagyítás-plakát például 200 000 forintot, Hitchcock Madarakjához készített grafikája pedig kb. 150 000 forintot ér.
„Amikor Szilvásy Nándor özvegye, (a korábban szintén grafikusként alkotó) Szalontay Ágnes megosztotta velem, hogy a plakátgyűjtemény egyben van, azonnal jeleztem, hogy azt szeretném a veszprémi Művészetek Házának gyűjteményének részévé tenni. Ágnes azonnal beleegyezett, még úgy is, hogy a konkrét vásárlás csak később történt meg.”
Az ordító plakátember dühe
A Művészetek Háza már korábban is tartott kiállítást Szilvásy műveiből, de azok inkább festményeit mutatták be, ez az első alkalom, hogy a plakátokon nyújtott teljesítményére fókuszál a Csikász Galéria. Itt is volt már az ideje, hogy ezek a munkái is a megfelelő körítést kapják, hiszen hiába szerepeltek ott évtizedekig a művész munkái a hirdetőoszlopokon, életében mégsem volt igazán elégedett a hazai szakma helyzetével.
Jellemző, hogy a rendszerváltás előtti magyar plakátművészet egyik legfontosabb alakjaként Szilvásy a kiállításon külön kiemelt helyen szereplő „bábuval”, egyben leghíresebb munkájával, az ordító P betűvel kicsit a magyar reklámgrafika helyzetéről is véleményt nyilvánított.
Szilvásy elkeseredettsége érthető volt, hiszen hiába alkottak teljesen egyedi műveket a magyar grafikusok bizonyos filmekhez, a világban a régióból inkább a lengyel plakátok futottak be nagyobb karriert. Az online piactérben azonban már megfigyelhető, hogy a magyar plakátok is egyre magasabb áron kelnek el, ráadásul kisebb példányszámuk miatt nehezebb a felkutatásuk is.
A másik dolog, amit Szilvásy joggal nehezményezett, hogy a magyar szakma többször csak akkor ismerte el, amikor már nemzetközi zsűrik emelték ki alkotásait. Szilvásy ugyanis a rangos, máig megrendezett varsói plakát biennálén különdíjat, Melbourne-ben pedig első díjat kapott a már emlegetett plakátemberrel – ehhez képest itthon a legjobb háromba sem választották az éves rangsorban.
