Kertipartinak indult, ma viszont már egy világsztár, Jamie Cullum koncertje nyitja a Paloznaki Jazzpikniket, amely ezúttal is jó borokat és ételeket kínál a koncertek mellé. A fesztiválon feltűnik majd a Food Truck Show néhány kocsija, a helyi termelők is kitelepülnek, és persze a borokat ezúttal is a Homola Pincészet garantálja. És mindenki megnyugodhat: idén is lesznek tuktukok.

"A jó közönség elég művelt és kicsit spicces" – mondta Geszti Péter a Paloznak Jazz Piknik sajtótájékoztatóján, utalva a fesztivál kettős küldetésére:  a jó koncertek mellé miért ne lehetne minőségi borokat kínálni.

Valde Orsolya, a Jazzpiknik egyik ötletgazdája és szervezője a fesztivál sajtótájékoztatón felelevenítette, hogyan lett a jótékonysági kertipartiból tízezreket vonzó fesztivál az elmúlt években. Párjával, Homola Szabolccsal a paloznaki nyaralójuk teraszán ültek, azon gondolkozva, hogy Paloznak miért is nem kapja meg a méltó figyelmet. Végül úgy döntöttek, egy jazzfesztivállal próbálnak változtatni ezen. Először jótékonysági koncertet rendeztek, ahol még a szomszédban élő srácok zenéltek, majd felkereste őket a VeszprémFest, így egyre több neves előadót, és nagyobb tömeget tudtak Paloznakra csábítani.

Így érkezünk el a 2018-as Paloznaki Jazzpiknikhez, amit augusztus 2-4. között rendeznek meg, több mint 20 fellépővel. A nulladik nap a Grammy-, és Golden Globe-díjra is jelölt Jamie  Cullumról szól, akit pénteken a világhírű  SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler, és a funkos groove-os az Electro Deluxe követ.

Szombaton a modern elektrojazzben utazó Kraak & Smaak Live Band, és a sok meglepetésre készülő  Geszti+Jazz+Az+Lányok formáció lép fel. Emellett állandó programként a Taittinger Jazz és Pezsgőbár színpadon a mediterrán zenéké a főszerep, a Sáfránkert Vendéglő előtti Audi Stage-en pedig Dj-k táncoltatják majd a Paloznakra látogatókat.. 

Újdonság lesz zenei téren a Fábián Juli színpad, ahol hazai zenészek lépnek majd fel, és ahol a jó hangulat garantált lesz, annak ellenére, hogy a színpad névadójának fájóan korai halála adja az apropót. Fábián Julit a fesztivál “múzsájának” nevezte Valde Orsolya: végigkísérte a fesztivál alakulását, hol fellépőként, hol szurkolóként. Tavaly már nem tudott részt venni az eseményen, de emberek százai küldtek neki szívecskét, idén pedig már az emléke előtt tiszteleg a fesztivál.

A zene mellett  a jó borok és jó ételek sem fognak a Jazzpiknikről a Homola Pincészet és a Sáfránkert Vendéglő jóvoltából. Mellettük a Food Truck Show is lejön néhány kocsival a fesztiválra,  és több helyi vendéglátós és termelő, például a Tekeresvölgyi Sajtműhely is csatlakozik a kitelepülőkhöz.

A fesztivál gyerekprogramokkal is készül, minden nap késő délelőtt és kora délután a fiataloké a Nagyszínpad és a Tájház udvara is. A Jazzpiknik a környezet- és értékvédelem jegyében  a műanyagot is mellőzi a fesztiválon.