“Gyertek, biztos feltaláltok ide, végig ki van táblázva az út”– invitál minket régóta várt új vendégfogadó részének hivatalos megnyitójára Molnár Júlia Dóra, a Csendes Dűlő borokkal hamar a balatoni borászatok élvonalába, és ezzel párhuzamosan Michelin csillagos éttermek borlapjára is felkerülő birtok mindenese.
Amikor az első táblát meglátjuk a 71-es útról az Örsi-hegy irányába kanyarodva, fotós kollégámmal önkéntelenül is elmosolyodunk: a Folly Arborétumhoz és egyéb helyekhez vezető táblák mellett pont úgy bújik meg az apró Csendes Dűlő-felirat, ahogy az a helyre jellemző. Semmi tolakodó felhajtás, csak őszinte vendégszeretet, és egyszerűség.
Igaz, oda nem is kell nagy reklám, ahol ilyen látvány fogadja a vendéget. Percekig emésztjük a naplemente fényeinél, hogy a korábbi Csendes Dűlő bölcsőjét jelentő házhoz képest kicsivel lentebb fekvő új rész is ugyanolyan elképesztő, a Badacsonyt és a tavat is elénk táró panorámát nyújt, mint elődje.
Már a nyitónapon csapatostul érkeznek a vendégek, és várhatóan ez csak fokozódni fog a következő hetekben. Az új teraszon az asztaloknál, nyugágyaknál, vagy az ötletesen sziklák közé rejtett párnákon jóval többen elférnek majd mint a korábbi, családiasabb részen. Ráadásul nem csak jó időben lehet ide kóstolókat, eseményeket szervezni: a terasz előtti fogadóépületben egy kiszolgálóegység, iroda, és egy négy-öt asztalos vendégtér is helyet kapott, ahol rossz idő esetén is lehet majd borozni
Dóráéknak természetesen terveik is vannak ezzel a helyiséggel, a későbbiekben filmvetítéseket is tartanának még itt, de ez még a jövő zenéje, egyelőre a terület belakására, csinosítgatására koncentrálnak.
Ahogy korábban is ígérték, melegkonyha nem lesz a teraszon, de hidegtálakat így is kérhetünk majd a borok mellé. “A bográcsnak azonban már megvan a helye, azt valószínűleg már a nyáron be fogjuk üzemelni” – teszi hozzá Dóra, aki azt is elárulja nekünk, melyik az új terasz kedvelt búvóhelye. “Tartottunk itt egy szűkkörű megnyitót, ahol az egyik pár elköszönt tőlünk, majd órákkal később vettünk észre, hogy még mindig itt üldögélnek a ház előtti padon.” A csendes részre padot rakni úgy tűnik remek ötlet volt, mert egy nagyobb csapatot a hegyre szállító buszsofőr is itt pihent meg.
A Csendes Dűlő fejlődése azonban ezzel nem állt meg, hiszen a tervek szerint már erre a nyárra beüzemelhet a terasz felett található vendégház, amely újabb lábát adná a birtok gazdálkodásának, valamint még az autóknak szeretnének egyszerűbb parkolási lehetőséget biztosítani.