Bár hivatalosan pünkösdkor már elindította a szezont a Balaton környékének egyik legjobb adottságú koncerthelyszíne, a siófoki PLÁZS, igazi dömpingje júniustól indul csak be igazán. Hogy könnyebb legyen a választás, az alábbi listán összegyűjtöttük nektek azokat a - MOL Nagyon Balaton-sorozat részét képező - koncerteket, amelyeket semmiképp se hagyjatok ki idén nyáron.

Plázs Opening - Punnany Massif, Ocho Macho, NB

Június 16-án rögtön egy igazán nagy bulival indíthatjuk el a nagybetűs nyarat, hiszen fellép az ország jelenleg egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif. A banda ráadásul nemrég adta ki PMXV című új albumát, melyen eddigi pályafutása legsikeresebb dalait hallhatjuk újrahangszerelve.

A pécsi csapat mellett itt lesz a szombathelyi, illetve kőszegi illetőségű Ocho Macho is, ők idén ünneplik 15. születésnapjukat, ősszel pedig tőlük is friss album érkezett. Az élőben igazi fieszta-élményt nyújtó zenekar koncertjén biztosra vehető a tánc.

Szintén a hiphopos vonalat fogja erősíteni NB és zenekara is, akik ugyan két lemezen már túl vannak, szélesebb körben az idei Nagyszínpad tehetségmutató döntőseiként ismerhette meg őket a közönség.

One Dance Festival - Sean Kingston, Fatman Scoop

A Budapesten már rendkívül sikeres R'n'B, hiphop és reggaeton bulisorozat, a One Dance ezúttal beveszi Siófokot is az első One Dance Festivallal, melynek kiemelt vendége az idehaza első alkalommal fellépő amerikai-jamaicai Sean Kingston, illetve az amerikai Fatman Scoop lesz.

Siófok 50 - Lovasi 18

Lovasi András tavaly ősszel mutatta be a Sportarénában Lovasi 50 című, teljes eddigi pályafutását felölelő koncertműsorát, melyet idén országos turnéra visz. Mindehhez különleges együttállás párosul, hiszen Siófok idén szintén 50 éves.

Headhunterz

Headhunterz már több alkalommal is megfordult hazai fesztiválokon, de több önálló bulin is túl van már – nem véletlenül. A holland hardstyle és house DJ/ producer fellépései híresen energikusak, amit júliusban a PLÁZS-on is bizonyítani fog.

OneDay Electronic Fest - Luciano & friends