Nem ritka fogalom a Balaton körül a csárda, sőt a klasszikus magyaros ételeket nagy tételben felvonultató, nádfedeles, lócás vendéglátóhely-típus szorosan hozzátarozik a tóhoz. Mi sem vetjük meg a szárított kukoricacsövek alatt és kockás terítős asztal fölött elfogyasztott túrós csuszát, de annak is örülünk, ha egy kicsit vérfrissített közegben kóstolhatjuk.
A Balatonlelle és Balatonszemes között félúton lévő, de Lelléhez tartozó Rádpusztán valami ilyesmi történik. Ha lekanyarodunk az autópályáról a 67-es útra, egyszercsak szembejön velünk a Rádpuszta Gasztro Élménybirtok jelzés. Itt még egy kanyar, és bele is futunk Fekete Zoltán modern igényekre szabott, de paraszti életvitelt megidéző birtokába, ahol minden az élményalapú vendéglátás köré rendeződik, és amiért Zoltánt 2017-ben az Év Vállalkozójának is megválasztották.
A békés, természetközeli, a nagyvárosoktól távol eső kis univerzumban családbarát panziókban szállhatunk meg, ahol van fürdőszoba, minibár és közösségi tér is, de legfőképpen nyugalom. Reggel átsétálhatunk a csárdába elfogyasztani a tematikához passzoló reggelit, bekapcsolódhatunk egy lovas programba, sétálhatunk a szőlőben vagy ihatunk egy pohár bort.
A különféle egységeket persze nem csak szállóvendégként próbálhatjuk ki, ha már bebarangoltuk a környéket, és az Árpád-kori templomromot is megnéztük, kényelmesen meg lehet pihenni egy ludaskása vagy Rózsa Sándor kedvence mellett a nádtetős csárda nagy teraszán. Amúgy egész évben lehet jönni hozzájuk vendégségbe, a 3 kemencéjük valamelyikébe biztosan begyjújtanak a hét minden napján, hogy aztán hagyományos receptek alapján házias, igazi magyaros ételeket készítsenek. Ha úgy akarjuk, el lehet bújni a világ elől, lehet romantikázni, de a csárda ugyanígy üzleti ebédre vagy családi vacsorára is jól működik.
És ha már a család: bombabiztos gyerekprogram a pónilovagláson túl az állatsimogatás, de a birtok 21 lovának valamelyikét a felnőttek is elvihetik egy-egy tereplovaglásra. Oktatásokat is tartanak, de ha ez túl meredeknek tűnne, még mindig választhatjuk a sétakocsikázást vagy a lovasbemutatót. Utóbbiból naponta több programra is benevezhetünk, amik alatt fogathajtás vagy épp két lovon, nyereg nélkül száguldozó akrobatákat is lehet érteni.
Aztán ott a faragott hordókkal teli, 180 éves borospince, egyben bormúzeum, ahol időnként borkóstolókat, máskor borvacsorákat szerveznek. Az ország összes borrégiójának legjobbjait találjuk itt, és még egy bortrezor névre keresztelt szekciót is kialakítottak, ahol a törzsvendégek palackjait őrzik.
Bejelentkezni, foglalalni ITT tudtok.