Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

látnivalók & kultúra Nagyon Balaton

Újjászületés közben nézhetjük meg a 800 éves sólyi freskót

Ha meg akarja nézni, miket festettek az Árpád-házi királyok idején a vidéki templomok falára, jelentkezzen be, és még a restaurálásba is beketinthet!

Nagy régészeti szenzációként írt róla a sajtó fél éve, hogy a Veszprémhez közeli Sóly református templomának felújításakor Árpád-kori freskó maradványait találták meg. Akkor azt ígérték a restaurátorok, hogy tavaszra  kiderülhet, mennyi mindent találnak még a falak mélyén. Azóta eltelt több hónap, így megkerestük a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség vezetőjét, Bikádi László Károlyt.

Bikádi elmondta, a tavasz folyamán sikerült konzerválni  a szentélyrész reformáció kori (1700-as évek) ornamentumát, most a színátmeneteket állítják épp helyre. Sok munka volt, Répássy Viktor Csaba festő-restaurátor január óta folyamatosan dolgozik (leszámítva a nagyon hideg februári heteket).

Ami a legnagyobb hírnevet hozta a történelmi emlékhelynek, hogy Répássyék egy 13. századi freskótöredéket találtak a főhajóban, melyen egy alak, egy imádkozó szent volt felismerhető. Azóta nagyobb falfelületeket is feltártak, azokon azonban csak töredékeket leltek, ilyen nagy (2-3 négyzetméteres) freskódarabot nem. A következőkben az északi fal feltárását fejezik be, majd jöhet a főhajó. A festő-restaurátori munka idén elkészülhet, jövőre a látogatók előtt is megnyithat a fantasztikus sólyi fogadalmi templom.

A tervek szerint a még Kós Károlyék által megvett festett kazettás mennyezet és a karzat is visszakerülhet az Iparművészeti Múzeumtól, ezeket az eredeti helyükre tennék vissza. Bikádi tervei között szerepel, hogy szeretnének egyszer egy nagyobb komplexumot építeni ide, ahol a keresztény magyar államiságot mutatnák be, "legyen ez nemzeti zarándokhely" - indokolt a prédikátor.

Hasonló tartalmak

Advent a Balatonnál – 15 szuper program decemberre

?>

Nyakunkon a december, közeleg a karácsony, és erre a Balaton körüli vendéglátóhelyek is felkészültek.

Luxushajó formájú épületek és kedves nevek a házfalon – A sokszínű balatoni építészet

?>

Bolla Zoltán legújabb, a Balatoni modernizmus és art deco című könyvében megismerhetjük az áramvonalas épületeket éppúgy, mint a díszes nyaralókat.

10,5 kilométeres szakaszon újult meg a Balatoni Bringakör

?>

Átadták a Balatonudvari és a Vonyarcvashegy közti szakaszt.

20. századi tervek alapján rekonstruálják a Hévízi Tófürdő épületeit

?>

Visszaállítják a hévízi gyógyfürdő épületeinek hagymakupoláit is.

Neked ajánlott

A